AnnGel blogja

Tegnap beköltözött az új lakótársam, beszélgetésünket csörömpölés szakította félbe. Elkezdtük körbejárni a lakást, honnan is jöhetett, így találtam rá a kád fölött levő szellőztető rácsára, ami harminc év szolgálat után némi törmelékkel együtt a mélybe vetette magát. Bele a kádba.

Lakótársam (akinek ez volt az első napja ott) riadtan állt, ahogy azt ismételgetem enyhén hisztérikus hangon, hogy "mi van, ha rám esik, jesszus, és ha rám esik, és ha rám esik, mi lett volna, ha rám esik?".

Szóval most van egy lyuk a falon, ami a leszakadt wc hátsó fallal remek párosítást alkot.

Szeretném elkerülni azt a kínos pillanatot, mikor a munkatársak rátalálnak a blogomra, és elolvassák, amit róluk / vállalati buliról / csapatépítő tréningről írtam (írni fogok). Szóval lett egy új blogom, meghívásos, aki szeretné olvasni, kommenteljen ide egy létező e-mail címmel, arra küldök neki meghívót.

Mindenki kap meghívót, akiről tudom, hogy nem munkatárs.

UPDATE: lehet e-mailt is írni nekem, ha nem szeretnéd itt a kommentmezőben megadni az email címedet: vegyelfelablogba(kukac)freemail.hu

UPDATE 2: akinek nem jelenik meg itt a kommentje, azt nem utálom, hanem csak láttam, hogy azért írt, hogy az e-mailjét megadja, azt meg nem rakom ki. Mármint az e-mailjét.

Na, csak összerakom, mit hogyan kéne. Túl sok itt a technika, az alvás meg kevés.

A cég sales-marketing gyakornokot / pályakezdőt keres, angol és német nyelvtudással, ha valakinek ez a vágya, szóljon.

Dohányzó lakótársam nemsokára visszaköltözik, így ismét tovább vívhatom kis háborúmat, remélhetőleg az új lakótárs támogatásával.

A kari levelezőlistán megszaporodtak a már sokszor megválaszolt kérdéseket feltevő e-mailek, és jövő héttől ismét megtapasztalom a modulon uralkodó káoszt és szervezetlenséget.

Felhívtam az edzőt, hétfőtől ismét szablyavívás, én meg csak most érzem, mennyire hiányzott.

Véget ért a nyár.

Hát igen.

Átnéztem, milyen könyveim vannak (egy polcnyi Stephen King, Vampire klánregények, Harry Potterek, Wass Albert, Anne Rice, ezekből már egy jellemrajzot is össze lehet hozni), és megtaláltam gyorsírással írott naplómat. Nem is emlékeztem rá, hogy öt éve kezdtem, és majdnem két évig írtam. Kemény.

Beleolvastam (bár nehezen megy, rég nem gyorsírtam), és meg sem lepődtem, hogy bosszankodással, rágódással van tele. Viszont rájöttem, mennyi mindent sikerült tisztázni vele, mennyire megkönnyebbültem, hogy kiírtam aggodalmaimat, mérgemet, amit másnak sosem mondtam volna el.

Két kötet Veszprémben maradt, a harmadikat magammal vittem Bp-re, de ott végül abbahagytam. Ha most nem kerül elő, eszembe sem jut, hogy valaha írtam ilyet. Talán most folytatom.

'98-ban jelent meg az első szám, 11 éves voltam.

Így visszagondolva furcsa kislány voltam kicsit.

És akkor az USBORNE enciklopédiákról még nem is esett szó.

- Azt szeretném kérdezni, hogy mennyi nála egy óra.
- Anettkának nagyon szép órája van.
- Nem az órája, hanem mennyi nála egy óra.
- Nem tudom, ezt az anyádtól kérdezd meg drága szép testvérem, az anyukádtól!

Nézem, nézem, hogy augusztus vége van, és rájövök, hogy dolgok, melyekről azt hittem, hogy nem rég történtek, azok már egy éve. És megdöbbenek, hogy már ennyi idő eltellt azóta, mikor fogtam magam, felrúgtam dolgokat, újba kezdtem, akkor még nem is tudva akkor, hogy annak rossz vége lesz (bár sejtettem), de nem számít már, mert olyan, mint ha egy másik életben lett volna.

És egy éve kezdődött olyan barátság is, ami azóta is tart, és ennek a barátságnak köszönhetek egy csomó másikat, hogy most boldog vagyok, és ilyenkor tudok hinni a sorsban (fatalistának lenni egészen kényelmes amúgy), mert lám, sokat kérdeztem magamtól, hogy ezt most bazdmeg miért kellett, de ha akkor én azt ott nem, akkor mást sem, és akkor most nem tudom, mi lenne, de szerintem most ott vagyok, ahol kell, hogy legyek.

És bár innen visszagondolva ütném magam erősen, mindennek oka és értelme volt. És semmit sem bántam meg.

Ez az a film, amit közben egy cseppet sem élveztem, de utólag jövök rá, hogy jó.

Nem tudtam, miről fog szólni, nem ismertem a szereplőgárdát, szándékosan nem néztem meg egyetlen trailert sem, mert azt gondoltam, milyen jó lesz úgy beülni rá, hogy elképzelésem sincsen a történetről.

Változom. Mással nem tudom magyarázni, miért voltam rosszul az erőszakos jelenetektől., miközben eddig az ilyesmi sosem zavart. Vér és bél és halál, oké, vágás, következő jelenet. De ebben a filmben túlságosan sokkoltak ezek, és elrontották az egészet.

Talán pár hét vagy hónap múlva újranézem, mert tetszett a vérengzést leszámítva (sosem gondoltam volna, hogy majd egyszer ilyesmit fogok mondani, lám, így múlik el a világ dicsősége). Lehet, hogy csak rossz passzban voltam, de lehet, hogy érzékenyebb lettem szétlőtt holttestekre, meg a baseball ütővel való agyonverésre. Kár.