Megkaptuk az első gázszámlánkat, úgyhogy most összeszorított foggal, hősiesen tűrjük a 20.5 fokos "hideget" a lakásban. Amúgy asszem annyira nem zavarna, ha csak délután lennénk itthon, meg ha teszünk-veszünk, nem tűnik fel, de itthonról dolgozunk mindketten, és úgy még szokni kell. Na mindegy, sokáig laktam panelban, 24 fokhoz szoktam hozzá.
Szülinapomra megleptem magammal egy polár kezeslábassal, illetve egy kávédarálóval, még nem kaptam meg egyiket sem, de nagyon várom már!
Az jár még sokat a fejemben, hogy egyáltalán nem mértem fel, mivel jár a gyerekvállalás. Emlékszem, hogy kijött a doki újszülöttlátogatásra, és mondta, hogy akkor majd vigyem el a gyereket 6 hetes ultrahangra, és nekem akkor esett le, hogy a saját dolgaim mellett mostantól egy másik ember dolgait is intéznem kell. Azt hiszem, hogy addig a pontig leginkább csak arra koncentráltam, hogy lesz egy babám, akivel otthon kell majd lenni, meg valakinek mindig vele kell majd lenni, ami tök oké, de hogy én intézem az orvosokhoz az időpontjait??
Azóta eltelt pár év, és ez járt a fejemben, miközben ültem a 70 fokra állított sütő mellett, és időnként benyúltam, és lapoztam néhány oldalt az eláztatott olvasókönyvben. Mert beleborította a kulacsot a hátizsákba (ki nem?), és hát ki fogja kiszárítani a tankönyvet? Én. Miközben rendeljem meg az ebédjét, fizessem ki a szakkört, faragjam ki a ceruzáit.
Szóval azt hiszem, mostanában jutottunk el oda, hogy nem azért nehéz, mert folyamatosan a gyerekeket kell figyelni, meg hogy mit csinálnak, mihez nyúlnak, mire másznak fel, megölik-e magukat közben (bár még most is nagyon össze tudnak veszni, és akkor csúnyán összeverekednek), hanem az a fárasztó, hogy a saját életemen és dolgaimon kívül nekik is lett életük és dolgaik, de még kicsik ahhoz, hogy azt intézzék, ezért nekem/nekünk kell ezt logisztikázni.
De hát nekem a saját életem is sok néha, na.
Ezt mondtátok