Nagyon sokat szorongok mostanában sokmindenen (klíma, infláció stb), mármint nem állandóan 0-24-ben (még), hanem hullámokban tör rám, hogy vajon mi a fasz lesz. A magam módján próbálok csökkenteni a szorongáson, ilyenkor hiperproduktív tudok lenni (a pszichológusom erre mondott egy kifejezést, de sehogy sem jut eszembe), például ezért tanultam meg varrni (hogy aztán a gyerekekre tudjak szabni túl bő derekú, de legalább olcsó nadrágokat, vagy át tudjak alakítani más ruhákat), vagy termesztettünk paradicsomot meg epret az erkélyen (hogy addig tanuljak meg növényt termeszteni, amíg még nincsen tétje), meg mostanában egy csomót főzök, ismerkedek új (de olcsó) alapanyagokkal (lencse, bab, csicseriborsó eddig nem volt annyira az étrendünk része), hogy tudjak majd változatosan főzni, amikor nem lesz pénzünk mittudomén húsra vagy friss zöldségekre.
Közben meg amúgy tök szép helyen élünk, és jól keresünk, kényelmes lakásban lakunk, jó a munkánk, szóval lehetnénk gondtalanok, de állandóan ott van a gondolataim között, hogy vajon meddig?
Szóval próbálok arra koncentrálni, ami jó. Imádom, hogy itthonról dolgozom, hogy kiülhetek az erkélyemre a saját készítésű vaníliafagyis jegeskávémmal, hogy van időm rendben és tisztán tartani a lakást, hogy felhozza a futár az előszobáig a bevásárlást, amit előtte fél nappal raktam össze, és úgy van otthon friss gyümölcs és finom sörök, hogy el sem kellett érte mennem a boltba, és nem kellett cipelnem. Hogy éppen valami jobb periódusban vannak a gyerekek, és bár fiam továbbra is átmászkál éjszaka, de legalább az esti fektetés sokkal rövidebb, mint pár hónapja, amikor idegőrlően hosszú, háromnegyed órán keresztül tartó egyezkedés és ötszöri visszahívás volt minden este.
Az élet amúgy szép, amikor éppen nem gondolkodom a világon.
Ezt mondtátok