Az elátkozott varrótanfolyam továbbra is elátkozott, két hete megint nem tudtam menni, mert - guess what - beteg lett az egyik gyerek. Úgyhogy megint egész héten itthon voltunk. Karácsony előtt a calici, januárban covid, most meg megint valami lázas-hasmenős. De ezt most legalább nem kapta el senki. Egy darabig rá voltam feszülve, hogy mi van, ha ez sokszervi gyulladás, de túl jól volt a gyerek, boldogan rohangált lázasan, úgyhogy ez meggyőzött, hogy nem az.
Na de a múlt héten végre megint voltam varrni, próbálhatóra elkészült a nadrág, és utána még aznap itthon kiszabtam egy másik anyagból még egyszer, és azt is megvarrtam, picit szűk lett, remélem, hogy lehet majd rajta segíteni, mert természetesen rendkívül drága az anyag, de annyira jó volt látni, hogy holy shit, hát megy ez nekem, elképesztő, hogy egy nagy darab anyagból ruha lesz, csodálatos.
Fellépésre is készülök közben, csináltunk közösen a táncosokkal új övet meg melltartót, nagyon rámfért, mert szerintem 8 éve ugyanazt az övet használom minden fellépésre.
Jaj és voltam egy pici koncerten is két hete az IF caféban, és olyan hangulatos volt, ettem, ittam, olvasgattam, háttérben meg szólt a harmonika. Meg szabadulószobáztunk is pénteken, ügyesek voltunk, és beszélgettünk utána, és jó volt, és ilyenkor kicsit el lehet felejteni minden mást.
Közben persze meg minden borzasztó.
Nem tudok koncentrálni, nem tudok elmélyülve figyelni semmire, nehezen megy a munka. Az jól megy, amikor csinálni kell valamit, a lakásban pl sosem látott rend uralkodik, de bármi, amihez le kéne ülni és oda kéne figyelni, nem megy. Keservesen haladok a könyveimmel, nincsen kedvem sorozatot nézni, rosszul alszom. Jelentkeztem önkéntesnek, a Nyugatinál voltam tegnap éjfélig, de nagyon kinyír az éjszakázás, inkább napközben megyek majd ki. Hát legalább ennyi.
Ezt mondtátok