Ma elmentünk reggelizni kettesben a férjemmel, és a szomszéd asztalnál három pici babás anyuka reggelizett közösen, és szerintem végig őket bámultuk és nosztalgiáztunk, hogy ÚRISTENDEPICI, biztosan nem voltunk rettenetesen creepyk, hogy idegenek babáit bámuljuk. Jaj de jó lenne megint egy ilyen picit ölelgetni, csak közben meg nem szeretném felnevelni, szóval izé.
Tegnap filmnézős estét tartottunk, és nem voltam annyira ráhangolódva, de megnéztük a Call me by your name-et, nem is emlékeztem, hogy ez már 4 éves film, tökre olyan, mintha csak tavaly jött volna ki. Fú, rég tetszett ennyire valami, annyira jó volt, és azóta is állandóan a film jár a fejemben. Jaj, de jó volt.
Közben meg megint kétnaponta migrálhatnékom támad, ami eléggé éles ellentétben áll azzal az érzésemmel, hogy amúgy meg minden mennyire a helyén van most.
Ezt mondtátok