Közben kiderült, hogy nem csak szüleim estek át a covidon (enyhe tünetekkel), hanem bátyám is, nulla tünettel (a vérvizsgálat mutatta csak ki nála). Nagyon örülök neki, eggyel kevesebb dolog, amin parázni kell. Azt találtam ki, hogy én is megcsináltathatnám ezt a vérvételes átestél_e_már_rajta tesztet havonta, mert ha esetleg a gyerekek hazahozzák, és észrevétlenül átesünk rajta, akkor szeretnék róla tudni, mert akkor legalább ez a mentális teher lemegy rólam (meg így találkozhatnánk anyósomékkal).
Nagyon demotivált vagyok munka terén, vagyis nem is a motiváltság a gond, hanem hogy nagyon nehezen veszem rá magam, és csak telnek a percek, órák, én meg csak piszkálom a ticketeket, majd egy ponton inkább beteszek egy mosást meg ilyenek.
Gyerekek mostanában nagyon viccesek (már amikor nem borítanak ki rettenetesen, de a kettő között nincsen átmenet). Továbbra is csodálattal tölt el, hogy mennyire különböznek egymástól. Pár napja pl adtam neki egy-egy pici szelet sütit (adtam nekik, na jó, én akartam megenni, de fiam megtalálta a hűtőben, szóval nem volt más választásom), a fiam szó szerint egybe bekapta, dagadó szájjal, csorgó nyállal megrágta és lenyelte az egészet. Lányom pedig elfelezte, negyedelte, nyolcadolta, majd morzsánként elnyammogta. Videóra vettem, ahogy fiam meredten nézi a sütit, és időnként óvatosan megkérdezi, hogy kaphat-e belőle, lányom meg faarccal darabol tovább.
A másik meg mostanában az esti lefekvés. Emlékszem, hogy lányom 2.5 volt, mikor kikerült a rácsosból, és sokáig le sem esett neki, hogy kijöhet az ágyból, állandóan szólongatott minket, reggel is onnan kiabált, hogy felébredt, és úgy kellett neki elmagyaráznom, hogy hát keljél fel, szálljál ki az ágyból, gyere ki a szobából stb. Talán fél éve szokott rá arra, hogy ha nem tud elaludni, akkor kisvillanyt kapcsol, játszik kicsit, aztán lefekszik, lekapcsolja a villanyt és alszik. Most ugye a fiam 2.5, és leszereltük a rácsot az ágyáról, mert már ki tud mászni, és félek, hogy egyszer fejre fog esni. Az esték mostanában úgy néznek ki, hogy többször bemegyek hozzá, hogy figyelj, le kéne feküdni, beteszem az ágyba, lekapcsolom a villanyt, kijövök, ő meg kimászik az ágyból, felkúrja a nagyvillanyt és nekiáll játszani. Tegnap fél 10-kor már alig élt, ült a földön, csak nézett, férjem megfenyegette, hogy visszatesszük a rácsot az ágyára!!! Erre azt mondta, hogy jó, majd befeküdt, megvárta, hogy visszategyük a rácsot, és elaludt. Ha kimászhat, akkor ő ki fog mászni, és ájulásig rendezgeti a matchboxokat, és nem fog visszafeküdni. Hát jó, most már ezt is tudjuk.
Ezt mondtátok