Fiamnál elkezdődött az ujjal mutogatós korszak is, kísérve azzal, hogy"mi? mi?", úgyhogy ez már akkor a harmadik szava.
Amúgy esküszöm, hogy jobban viselik magukat a gyerekek, amikor egyedül vagyok rájuk, persze muszáj velük otthonról elmenni délelőtt és délután is, pedig olvasok mesét, énekelünk, zenélünk, gyurmázunk, és még mindig csak reggel 9 van baszki. A játszóterezéssel, utána zöldséges, pékség, ebédet összeszedni, hopp, el is ment két konfliktusmentes óra, magic. Ebéd közben lányom megpróbált egy "nem ebből a pohárból kérek inni"-t, amire elhadartam, hogy ne variáljál, fogy a türelmem, úgyhogy hirtelen jó lett neki a pohara. Micsoda terror.
Közben beköszöntött a szotyorgós idő, de két hete találtam a decathlonban tök jó áron vízhatlan bakancsot, és azóta nem zavar az eső. A fiam is elfetreng overálban a vizes homokozóban, úgyhogy mindenki boldog, kivéve a lányom, mert minden hideg meg koszos meg nedves, töröljem meg a kezét meg takarítsam le a csúszdát. Ő a lélekállatom.
Múlt héten beteg voltam, a héten meg az őszi szünet miatt nincs sok energiám, úgyhogy eléggé elakadtam ebben az anyatest projektes edzésben, de jövő héten újraindul a program, befizettem már rá, újra lenyomom, amúgy nagyon brutális és van még hova fejlődnöm, de már megy egy csomó fekvőtámasz, illetve bizonyos megvilágításban mintha látszódnának izmok a hasamon.
Közben írtam a HRnek is, hogy hát izé, milyen opciók vannak, ha nem szeretném a régi pozimat, de aranyosan azonnal visszaírtak, hogy próbálnak akkor keresni mást, úgyhogy az elmúlt egy órában próbáltam összeszedni, mit is szeretnék, mi lenne ideális. Szuper lesz visszamenni dolgozni, de az a legjobb benne, hogy mivel férjem átveszi a GYEDet tőlem, ezért nem az van azonnal, hogy dolgozom, de közben a gyerekeket is szedjem össze, hanem az első pár hónapban tudok majd tényleg a munkára koncentrálni. Utána meg majd kialakul valahogy.
Amúgy egy csomó szuper dolog van, nem csak szenvedni szoktam (bár leginkább azt), nagyon bevált a szitterünk, jön minden héten, mi meg heti egyszer elmegyünk valahova valamit csinálni, októberben pl találkoztam táncoslányaimmal, vacsoráztunk férjemmel kettesben, voltunk koncerten, találkoztunk barátokkal, holnap meg halloweeni buliba megyünk. Volt egy bónusz társasozás is, az nálunk, de az is jól sikerült.
Pár hónapja elkezdtem Netflixen az Outlandert, most értem a végére a 4. évadnak, ami már pont annyira érdektelen lett, hogy ne is hiányozzon (pedig az első évadért nagyon rajongtam), most Living with Yourselfet nézünk, ja, meg lenyomtam két nap alatt a most kijött BoJack Horseman epizódokat, van két megkezdett kötésem és három félbahagyott horgolásom, belassultam könyvolvasásilag, szóval csak a szokásos.
Ezt mondtátok