Csak hogy fokozódjon a kibaszott pokol, a nagy most különösen geci a kicsivel, kedvességnek álcázva bántja, ismét csak szétválasztva, vagy pedig a tv előtt bírnak létezni. Egyik nap fél kézzel fogtam a vállamon átvetett nagyot (15 kiló), másik fél kezemmel toltam a babakocsit, és még volt egy futóbicikli is, és így, folyamatos üvöltések közepette mentünk haza, mert undorító módon löködte az öccsét a játszón. Azóta nem megyek velük sehova, csak az udvarra a két csoffadt hintához, utána meg a lakásba, beküldöm a szobájába kicsit pihenni, kap egy tál mogyorót, hogy rágcsáljon valamit, aztán ha úgy érzi, készen áll rám meg az öccsére, akkor szóljon, és kijöhet. Borzasztó hosszú így a délután, a mesenézős keretet felemeltem 20 percre, mert akkor 20 percig tényleg nyugi van, de ez így óriási visszafejlődés, hát már pont kezdtek jól eljátszani.
Az is nyomaszt, hogy novemberben (két hónap! múlva) elutazunk 4 napra, és eddig azt gondoltam, hogy ne válasszuk szét a gyerekeket (egyik egyik nagyszülőnél, másik a másiknál), mert megviseli őket, főleg a kicsit, hogy nem elég, hogy mi eltűntünk, de még a tesó is. De anyámon látom, hogy semennyire nem tudja kezelni a helyzetet, mérges a nagylányra, veszekszik vele. Pedig sokszor szólni sem kell, mert azonnal rájön, hogy elvetette a sulykot, és legtöbbször magától jön, és átöleli pár perc múlva, meg hoz az öccsének játékokat, hogy jobb kedvre derítse. De ha leszúrjuk, akkor csak tovább üt, rúg, üvölt.
Istenem, de kurva fárasztó ez, minek kellett két gyerek.
Ezt mondtátok