Nemsokára kijön a következő Avengers film, már megy az American Gods, lesz Game of Thrones is, meg Good Omens sorozat (ami előtt újra akarom olvasni a könyvet), meg a Sabrina következő évada is jön, basszus.
De ha már itt vagyok (mármint leültem blogolni), elmesélem, hogy vettem a gyereknek egy bárányos ébresztőórát, aminek nem az a lényege, hogy ébreszt, hanem hogy mutatja, mikor van reggel. Éjszakára becsukja a szemét, és egy beállított időpontban pedig kinyitja. Sokszor előfordult, hogy a nagylány megébredt hajnalban valamire, majd konstatálta, hogy világos van, és minket is kibalhézott az ágyból. Egy hete van meg ez az óra, és múlt hétvégén azt sikerült elérnem vele, hogy ameddig a bárány szeme csukva van, addig mi csukott ajtó mögött vagyunk a szobánkban és pihenünk. Jó, felébresztett, kért tejet, de utána elfogadta, hogy visszafekszem még. Negyed 9-kor ébredtem utána, addig egyedül elszöszölt a nappaliban, rajzolt, ragasztott, vagdosott, szerintem ez maga a csoda. Hétköznap kevésbé érezni a hatását, 7.20-kor ébrednek, 7.40-re volt beállítva, ennyit magától is ejtőzött az ágyában eddig. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a most hétvége.
Ja, és teljesen más téma, de vettem mosható intim betéteket, nagyon megszerettem, már amennyire az intim betétek szerethetők, csak erre még valahogy be kell rendezkednem, hogy áztatás, utána mosás, de az intimkehely kiegészítésére tökéletesen megfelel.
Amúgy harmadik napja vagyok egyedül a gyerekekkel, szerda hajnaltól péntek éjszakáig elutazott a férjem, és szerencsére mindenki egészséges maradt, nagylány ment bölcsibe, este hármasban csapattuk, mindenki fürdött minden nap. Minden nap tornáztam, ma hajat festettem, babakaját főztem, szuper vagyok.
Ezt mondtátok