Szombat délelőtt és hétfő este között a fiúbabával nyomtuk kettesben, hát szégyellem bevallani, mennyire feltöltődtem attól, hogy nem volt itt a lányom. Mindekszülazilyen.
Szombaton lenyomtam a pilatest, ebédre átjött egyik barátnőm, estére két volt-kollégám, vasárnap délelőtt dumáltunk Viddel, elugrottam a plázába, este megcsináltam az erőnlétjavító edzést. Hétfőn délelőtt jött a kárpittisztító, aztán elmentünk ebédelni egy másik barátnőmmel (fiam első éttermes, etetőszékben ülős élménye), gyakoroltam pythont, este megjött a lányom, fektetés után megint erőnlétjavító torna.
Ja, és beugrott, hogy gimiben rajzoltam utoljára, és én akkor azt szerettem, és miért ne rajzolhatnék megint. Aztán elhessegettem, így is annyi mindent csinálok, erre szembejött velem egy divány.hu-s cikk arról, hogy felnőttként azt tanulhatsz, ami érdekel, még akkor is, ha nincsen első látásra haszna, és vágjál bele, úgyhogy belevágtam.
Most iszom egy kávét, leülök a python házi elé.
És megjött az első menzeszem így másfél év kihagyás után, hello old friend.
Ezt mondtátok