Sosem fogom megérteni, hogy a magánbölcsi miért tartja az állami intézmények szünidejét, és ettől nem is számítok rá, nem tartom észben, így teljesen váratlanul ért, hogy húsvét körül nem csak a péntek és a hétfő szünnap, de előtte csütörtökön és kedden is zárva tart a bölcsi. Mert iskolaszünet. Ami oké, mert az iskolás gyerekeknek jól jön a pihenés, de a bölcsisek mit pihennek ki?
Szóval csütörtökre ki is néztem néhány programot, itt a közelben rengeteg dalolós mondókázós program van minden héten, meg volt nyuzsisimogatás innen nem messze. És gondoltam ne üljünk itthon egész nap, nem mintha én bánnám vagy a gyerek bánná, csak időnként bekapcsol nálam is a szaranya lemez, mi az, hogy csak itthon vagyunk, minimum játszótérre el kéne mennünk, nem? Amúgy pont pár hete volt egy ilyen, egyik hétvégén férjem elugrott röviden már nem is tudom, hogy hova, én meg elindultam a játszóra a kislánnyal. Aki tök boldogan körbejárta a parkolót, rámutatott a nagy kocsibejáróra, hogy ott menjünk vissza a hátsó udvarunkba, ott mászkált kicsit az aszfalton és rámutatott az ajtóra, hogy haza is mehetünk. A kalandor.
Na de csütörtökön fasz voltam, kitaláltam ezt a programot magunknak, arra gondoltam, milyen jó lesz ilyen tartalmasan eltölteni a napot, és fogtam a halál nyugodtan és elmélyülten játszó gyerekemet, felöltöztettem, és elindultunk a kismotorral. Már a ház előtt felmerült bennem, hogy ehhez lehet, hogy nincsen hangulata, nem kooperált, nem motorozott, nem fogta a kezem, ellenkező irányba szaladt. Dráma volt mindenből, semmi nem volt jó, de mentünk tovább, mert mi a fasznak, nem tudom. Fél óra alatt félútig értünk (10 perc amúgy gyalog), rájöttem, hogy nem érünk oda, hát jó, nem megyünk, akkor motoszkáljon kicsit a közeli parkban, majd menjünk haza, mert addigra elrongyolódtak az idegeim. A parkból aztán nem bírtam hazacsalogatni, velem sem akart maradni, tovább sem akart menni, haza sem akart jönni, fogtam a kezét, elvágta magát a földön, arccal bele az avarba, szájában levelek és sár, gyönyörű volt. Hazavittem a síró gyereket, cipeltem a 12 kilós valagát 8 hónapos terhesen a zebrán, egy órával azután, hogy elindultunk, haza is értünk.
Majd otthon ismét elmélyülten és bájosan játszott tovább.
Igazából nem ez a para, mert tényleg én voltam hülye, hanem azon lepődtem meg, hogy ezután a malőr után másfél napig síkideg voltam. Ez az egyórás harc teljesen kimerítette minden türelmemet, idegeim romokban, az volt a szerencse, hogy péntekre közös vacsorát beszéltünk meg a táncoslányokkal, és a felnőttprogram és a társaság helyrerakott.
És hogy milyenek a jobb napok? Szombaton egyedül voltam a kislánnyal egész nap, ki sem tettük a lábunkat a lakásból, zuhogott az eső, és egy konfliktus, egy sírás nélkül lement az egész nap. Délelőtt rengeteget játszott egyedül, jól elvolt magában, rajzolt, gyurmázott, öltözködött. Délután kérte, hogy énekeljek, befészkelte magát az ölembe, olvastunk, zenét hallgattunk.
Jó ez így nekem, tényleg nem bánom, hogy nem kell állandóan menni, csak szuper lenne, ha elhinném, hogy attól még nem vagyok szar alak, hogy esetleg egész nap otthon punnyadtunk.
Ezt mondtátok