Eléggé szürreális most Budapest, nem igazán emlékszem olyan évre, amikor ennyit és ennyiszer esett volna a hó. Itthonról dolgozom (múlt héten gyerek betegsége miatt, ezen a héten a saját náthám miatt), nézek ki az ablakon, és hatalmas pelyhekben szakad. Nem tudom, mikor láttam a belső kerületekben utoljára hótól fehér faágakat. A konyhánknak az ablaka az utcára néz, amikor a kávémat melegítem reggelente a mikróban, akkor mindig azt nézem, mi történik az utcán, ki hova megy. A szemközti házban több lakásban is álltak az emberek az ablakban, kezükben bögre, és nézték a fehér háztetőket, a havas kocsikat, a fehéredő utcát.
Sűrű volt a hétvége, jelentkeztem a Momentánnak egy hétvégi impróworkshopjára, szombat és vasárnap is 7-7 óra, teljesen kipurcantam a végére. Februárban 2.0-ás folytatás, pont szabad az a hétvégénk, nagyon örülök neki.
Tegnap elmentünk a Pesti Színházba, még karácsonyra kaptam jegyeket a Mikve c. előadásra, hát nem egy könnyed randidarab, de valahogy mindig ilyesmiket választunk. Beültünk utána egy forró csokira és egy sütire, kellett a boldogsághormon.
Közben találtam egy csodálatos horgolt polipsapka mintát, egy órája a fonalakat böngészem hozzá, persze három másik befejezetlen munkám van, de ezt azonnal meg kell csinálnom. Önuralmat gyakorlok, vagy nem, nem tudom, most van tél, most kell sapka, JAJ. Közben gyerekbőrgyógyászatra próbálok telefonon időpontot kérni, állandóan foglalt, a pokol tuti így néz ki.
Ezt mondtátok