Semmi extrémet nem kívántam az elmúlt hónapokban, nem ettem kovászos uborkát tejszínhabbal, talán csak annyi változás történt, hogy az édeset kívánom (eddig inkább sós rágcsa párti voltam), meg rengeteg gyümölcsöt (télen grapefruit, most eper). Az utóbbi két hétben viszont azt vettem észre, hogy sokkal többet eszem, és nehezen viselem, ha nem jutok kajához 2-3 óránként. Azt szokták mondani, hogy a harmadik trimeszterben a kismama egyen keveset többször, na, én sokat eszem, ja de többször.
Elmentem szüleimmel vacsorázni, nem voltam különösebben éhes, betoltam az egész adag főételt (régebben ez nem ment volna), megettem apám maradékát, majd megfeleztünk egy desszertet. Ilyenkor nem tudom, hogyan fél el egyszerre a gyomrom meg a gyerek is, de tény, hogy a tüdőkapacitásom megsínyli. Egy másik nap a normál adag ebéd után csak akkor nyugodtam meg teljesen, miután elpárologtattam egy kakaós csigát (teljes kiőrlésű, mert a diétát azért tartani kéne). A kakaós csiga eddig egy külön étkezésként megállta volna a helyét. Aztán volt olyan is, hogy megebédeltem, aztán egy kis uzsonna, majd elmentem tornázni, és tornáról hazafele vennem kellett egy szendvicset, mert úgy éreztem, hogy nem bírom ki azt a húsz percet, míg hazaérek.
Remélem, hogy mindez a gyerekre megy, nem rám, bár sem én nem hízok, a gyerek is 3 kiló alatt van az ultrahang szerint, szóval nem tudom, hova tűnik ez a sok kaja. Mindenesetre egyszerre ijesztő és szórakoztató.
Ezt mondtátok