Hát nem azért, de szerintem tök jó esküvőnk volt.
Mivel nem faszkolódtunk saját készítésű dekorációval meg köszönőajándékkal, ezért majdnem két héttel előtte befejeztünk minden szervezést. Persze voltak még utolsó pillanatos "hoznékmégvalakit" rokonok, meg kellett egy kicsit gyakorolni a nyitótáncot, de minden készen volt még Ozora előtt. Ami jól is jött, mert Ozora után beütött a fesztiválbetegség: láz, hasmenés, gyengeség. Szerencsére csütörtökre kigyógyultam, péntekre szabit vettem ki, este még elmentünk barátokkal vacsorázni, szóval nem volt itt kapkodás meg izgulás.
Tényleg nagyon jól sikerült, fél 1-kor hajtottuk haza az utolsó vendéget, de kellett pár nap, hogy kipihenjem magam, mert érzelmileg megterhelő volt (ennyit sírni, te jó ég). Nagyon örülök, hogy ott voltak a barátaim, tök jó volt őket is látni (és hogy ők is bőgtek, mindenki bőgött, komolyan már). Annyira jó buli volt, hogy legszívesebben szerveznék még egyet.
Na de most megyek, sürgős szingaléz-tanulnivalóm van.
Ezt mondtátok