Váratlanul lett kettő szabadnapom. Eredeti tervek szerint 20. és 21-én is dolgoztam volna, mert még be kellett volna fejezni egy tesztelést, meg eleve így számoltam, tavaly is dolgoztam, nem tragédia, szombaton úgyis elmegyünk nyaralni. Erre beütött a csoda, na persze nem arról van szó, hogy korábban készen lett volna minden, éppen ellenkezőleg. Szerdán kiderült, hogy a kódot csak jövő héten lehet tesztelni, tehát nincs mit csinálnom, jövő héten a helyettesem majd befejezi, így 19-én beraktam az out of office-t szeptember 7-ig. Ami azért elég menő.
Büszkén mondhatom, hogy hasznosan töltöttem a rám szakadt extra két napot. Tegnap például felkeltem, megreggeliztem, visszafeküdtem aludni, aztán felkeltem és megebédeltem. Na és persze felavattuk az exploding kittens játékomat is, nagyon jókat szórakoztunk rajta. Örülök, hogy két napot punnyadhattam a nyaralás előtt, így talán nem azzal fogom tölteni az első két napomat Srí Lankán, hogy alszom. Vagy de.
Addig is pedig vissza a House of Leaves-hez, ami kezd kicsit már szétesni. Mármint nem a könyv fizikailag, hanem aizé. Ez:
Ezt mondtátok