Tegnap túléltem a második karikaórámat, pedig a felénél azt hittem, hogy inkább hazamegyek. Érdekes megfigyelni, kinek mi okoz nehézséget a gyakorlat során. Nekem az jól megy, hogy felmásszak rá, de az már nem, hogy fejjel lefelé lelógjak, és elengedjem magam a kezemmel, míg a többieknél pont fordítva van: úgy kell őket időnként felszuszakolni rá, de ha már ott vannak, onnantól fogva a lógás már nem okoz problémát, nem szívbajosak. Mindenesetre az óra felénél annyira stresszeltem, hogy le ne essek, hogy teljesen kimerültem tőle, úgy éreztem, hogy kiment a karomből minden erő, és most, most le fogok zuhanni bele a mélybe (amúgy nincsen magasan, de akkor is, dráma). Aztán elmúlt.
A hétvégét wellnesseléssel töltöttük, három nap fürdés, szauna, alvás, olvasás, evés. Elolvastam NDiaye-től a Három erős nőt, ami nekem kicsit túlgondolkodós, túlmonologizálós, megnéztük a Zöld henteseket, ami egy abszurd és morbid, de nagyon szórakoztató film, vasárnap este pedig zárásként végre sort kerítettünk a Djangora, aminek az utolsó fél óráját már untam, de amúgy nagyon tetszett.
Ma igyekszem nem leborulni a székről, mert álmos vagyok, és nagyon munka sincsen, ami nem túl jó kombináció, ehhez még jön, hogy este fél tízkor még próbára kell mennem, nem tudom, hogyan húzom ki addig, zzzzZZZzzZz.
Ezt mondtátok