A hétvége egy része temetőzéssel telt, vasárnap pedig házavató bulin voltunk, ahol három gyerek rohangált és/vagy visítozott (a negyedik csendesen ült, mint egy növény). Még emlékszem, milyen volt gyerekként vendégségbe menni, játszani, felnőtteket nyúzni, aztán hogyan lett ebből az, hogy már értettem, miről beszélgetnek, aztán már be is tudtam kapcsolódni, és most itt vagyunk, hogy én vagyok a felnőtt, aki próbálja a gyerekeket a kanapén ugrálós üvöltözős játék helyett a sokkal csendesebb bújócska felé terelni.
Ezenkívül elindult a melegvízben lepekedős szezon, kedden meglátogattuk a fürdőt-amiről-nem-beszélhetek-különben-sokan-mennek-oda, és akkor nem lesz helyünk, szóval volt víz, szauna, tespedés.
Nem tudom, mi van még. Három nap alatt bedaráltam a Game of Thrones-t, hülyeségeket álmodtam, egyre hidegebb van, és még izomláz is gyötör.
Ezt mondtátok