Elég pipa vagyok erre a hülye hideg időre, mert már beleéltem magam, hogy szandálban és szoknyában lehet mászkálni, meg söröket inni kiülős helyeken. Közben kicsit örülök is, mert már azt hittem, hogy a tél után azonnal nyár lesz, és kár a tavaszért, de ez most inkább ősz, és ez nem jó.
Hétvégén hazautaztam Veszprémbe, és szombaton a családdal részt vettünk a szentkirályi félmaratonon. Vagyis beneveztünk, és a "csak egy kört futunk" opciót választottuk. Amit aztán végig sétáltunk, de legalább a nap sütött, és mezőn voltunk, meg fák között időnként. Vasárnap meg Anyut kergettem az őrületbe azzal, hogy táskát akartam venni, meg nem is, de még nem tudom, milyet, de nem vörösésfeketét, mert szeretnék kimozdulni ezekből a színekből, de ez túl formátlan, az nem tetszik, az nagyon kék, az nagyon zöld. Végül lett táskám, amiben el is fér minden, a pasim meg is jegyezte, hogy elfér benne három napi hideg élelem, illetve ezt már fel sem engednék kézipoggyászként, HAHA.
Végül annyi mindent hoztam fel vasárnap, hogy az ebook readerem otthon felejtettem, három hétig nem megyek haza, így kénytelen leszek papírkönyvet olvasni (gasph). Befejeztem a Girl who circumnavigated Fairylandet, elkezdtem Fekete Istvántól a Tíz szál gyertyát, sorozatok terén rászoktam a Cougar Townra, Vid pedig holnap hazajön, úgyhogy !!!!!
Ezt mondtátok