Addig, ameddig hűl a levesem, elmesélem, hogy hihetetlenül kalandos az életem mostanában, szénné stresszelem magam továbbra is, tegnap meg tökváratlanul este tízig dolgoztam, meg voltam szombaton fellépni, vasárnap borkóstolón, de nem is ez a lényeg, hanem a krumplifőzelék!
Szóval vasárnap este kilenckor eszméltem rá, hogy kéne néhány napi adag kaját csinálni, és úgy ítéltem meg, hogy leggyorsabban spenótfőzeléket és krumplifőzeléket gyártom le. Egészen sokáig nem volt semmi baj, aztán gyanúsan fehér volt a krumplifőzelék, rájöttem, hogy a paprika! Szóval raktam bele egy evőkanálnyit, mert erre emlékeztem, hát nem, kávéskanálnyi, de addigra mindegy volt. Aztán tejszínnel habartam tejföl helyett, amitől híg kurvára, meg hát továbbra is nagyon piros volt. Kínomban szórtam még bele lisztet, mert nyomogattam széjjel a krumplit, hogy sűrűsödjön, meg toltam bele tejfölt, hogy ne legyen ennyire paprikás. Mit ne mondjak, oltári jó kaland ez így este tízkor, mindegy, végül ehető lett, de nagyon felszaporodott, úgyhogy még mindig van belőle. Izgalom és dráma a rezsón!
Mai napra is hihetetlenül nagyratörő terveim van, oroszon meghalt az agyam, bepakoltam egy mosást, megcsináltam mára meg holnapra a kajám, és most hátradőlök a tojáslevesemmel, megnézem a Mad Ment, reményeim szerint pedig tíz után már alszom.
Így legyen.
Ezt mondtátok