Mostanában folyamatosan azon sírok, hogy nem fér bele minden az időmbe, de így is már rengeteg mindent próbálok csinálni, miközben hiányérzetem van. Szerettem röplabdázni, csapatban együtt dolgozni, győzni, és ez a versengés hiányzik. Szerettem az énekkart, mert szeretem a zenét és jó érzés a részének lenni, bár ezt valamennyire pótolja a tánc.
Közben nem akarnék semmit sem feladni, nyelvtanulást is folytatnám, pedig közel sem foglalkozok vele annyit, mint kellene. Vagy a másik: régebben folyamatosan daráltam a könyveket, de most már eljutottam oda, hogy egy hónapja nem olvasok semmit, nem kezdtem bele semmibe sem a nyaralás óta, pedig napi két órát ingázok. Amikor nem beszélgetek vagy dolgozok a vonaton, akkor azonnal leragadnak a szemeim, de közben nem esik jól ez a plusz alvás, inkább szeretném értelmesen kihasználni az időt, de nem megy.
Persze olvasni itthon is lehetne, de ez is évek óta problémám. Régebben órákig bírtam ülni egy fotelben, komplett délelőttöket töltöttem ezzel, de legutóbb az Alexandra és a teremtés növendékei, meg a Perdido pályaudvarral voltam csak így. Ha előveszek itthon valamit, akkor abba is belealszom. Nyaralás alatt is egy regénnyel végeztem, miközben hat napig tényleg csak a víz mellett hevertem, és nagyon mást nem csináltam.
Közben pedig tudom, hogy ennél többet nehezen zsúfolhatnék a mindennapokba, mert munka mellett van heti 1-2 tánc, egy orosz, találkozok a barátaimmal is, havonta kétszer járok haza is, sorozatokat nézek stb. Mégis úgy érzem, hogy férhetne kicsit több is, ha a vonatutat kihasználnám háziírásra/olvasásra, vagy értelmetlen netezgetés helyett este picit táncolnék még, de sokszor inkább csak nézek magam elé és nem bírok megmozdulni, és ezt nem szeretem.
Nyaf nyaf.
Ezt mondtátok