Öcsémből most már biztos, hogy zseni lesz, szociális skillek teljes hiánya, pelyhedző bajusz (nem hajlandó leborotválni), és kémia országos első helyezés a legutóbbi versenyen. Tegnap a kezembe akadt egy dolgozata, csillagos ötös, nyilván, és bár nem vagyok hajlamos nosztalgiával gondolni a gimnazista évekre, de basszus, ez hiányzik. A rendszeres visszajelzés, a pipák a papíron, az érzés, mikor tudtam, hogy tudom. Egyetemen már kevesebb ilyen volt, de még ott is megmaradt, bár ott nem az iskolapadban izgultam, hanem a számítógép előtt, mikor megnyitottam az eredményeket tartalmazó PDF-et.

Ma délelőtt egy pályázatot segítettem neki összeállítani, egy hetes tábort nyerhet vele Budapesten, ahol a megjelölt témák valamelyikében kutathat, én pedig rájöttem közben, hogy már milyen régen nem írtam kifejtős kérdésre választ, vagy úgy egyáltalán, házidolgozatot, beadandót (nem mintha ezekből olyan oltári sok lett volna).

Régen hányszor hallottam azt egyetemistáktól, hogy egy ZH után azt fogom majd kívánni, bárcsak ismét irodalom témazárót írhassak, és végül sosem volt ez így. Hányszor hallottam, hogy majd mikor dolgozom, azt fogom kívánni, bárcsak ismét gondtalan egyetemistaként élhessek, de én véresen komolyan vettem a tanulást is, így nem érzem úgy, hogy most nagyobb felelősségem lenne, mint volt akkor. (Bár emlékszem arra a felismerésre (még a pályázatíró cégnél), hogy megírni ott egy szöveget nem olyan, mint egy vizsga: ha kicsit rosszul sikerült, akkor max nem kapok olyan jó jegyet. Ha nem volt jó, amit csináltam, akkor kezdhettem újra.)

Ellenben arra már nem vágyom, hogy délutánonként meg esténként még tanuljak*, és sose érezzem úgy, hogy végeztem. Mert most ha kilépek az irodából, akkor vége a munkának, szabadon eltölthetem az estémet, és ezt nagyon nehéz volt megszokni, hogy nincsen más dolgom utána. Hetekig folyamatosan piszkált a gondolat az agyam hátsó zugában, hogy biztos lenne még mit csinálnom.

Pár hónapja pont az foglalkoztatott, hogy mennyire hiányoznak az új ismeretek, és vajon mennyire szűkít be, hogy mindig csak ugyanazt csinálom, de jelenleg úgy tűnik, hogy mindig lesz rá lehetőség, hogy cégen belül új munkaköröket pályázzunk meg, így most ettől sem félek (pláne, hogy most aztán kapom az arcomba az új infókat).

De a rendszeres visszajelzés, az hiányzik. Nyilván hülyén nézne ki, ha a főnököm minden nap elmondaná, hogy nahát, ma is milyen ügyesen kiküldtem azt a levelet, és összeállítottam a táblázatot. De akkor is.

*Éppen ezért maximálisan tisztelek mindenkit, aki munka mellett még továbbképzésekre jár, meg vizsgázik, de tényleg, nagyon durva.