A mai nap egészen katasztrofálisan kezdődött (és folytatódott), szorulva fáj a fejem, de legalább megvan. Mert gondoltam bemegyek egy órával korábban, hátha úgy majd meg tudom oldani, hogy egyszerre két dolgot csináljak. A metró felé menet rájöttem, hogy otthon hagytam a bérletem, emlékeztem rá, hogy kiveszem a táskából, de arra már nem, hogy vissza is pakoltam volna. Őrökön átslisszanok, az állomáson megadóan veszek egy vonatjegyet, szerencsére csak oda. Rohanok a vonathoz, ami az indulás előtt kettő perccel még nem áll benn, csak várakozó tömeg. Késik húsz percet, ezért kár volt korábban kelni. Aztán már a vonatról felhívom a pasimat, aki szerint nem hagytam otthon a bérletem, és tényleg nem, csak a táskám más dimenziók mentén létező szegletébe csúszott bele.
De legalább a szemközti sokemeletes épület visszaveri a délutáni nap sugarait, így most is olyan világos van a lakásban, mint reggel. És ez jó, szeretem.
Ezt mondtátok