Ma a sréhenszembekollega megdobott egy kis csokitojással, és amikor visszadobtam neki, akkor beletaláltam a kávéspoharába, ami végigöntötte az asztalát, billentyűzettel és telefonnal együtt. Próbáltam neki elmagyarázni (miközben az asztalát törölgette), hogy fordított esetben ő is nagyon nevetne, de nem hatotta meg.

Aztán egy másik munkatárs véletlenül benn hagyta a belépőkártyáját (miközben ő maga kiment az udvarra), és feltelefonált, hogy dobjuk már ki neki az ablakon. Az ablakok csak bukóra nyithatók, így mikor megpróbáltuk kihajítani neki a résen, a kártya a párkányon landolt, elérhetetlen távolságban. Az első emeleten. Próbáltuk onnan lepiszkálni, de nem lehetett annyira kinyitni az ablakot, hogy elérjük bármivel, így aztán karbantartókat kellett hívni hozzá.

Időnként tényleg úgy érzem, mint ha The Office forgatáson lennék.