Kicsit sűrű ez a hét, fáradt vagyok, persze szeretek mindent, és semmit sem hagynék ki, csak lehetne picit több az erő, meg ilyenek, nem is az alvás hiányzik, hanem csak hogy üljek kicsit, üljek és csak úgy legyek, mert most így egy kicsit fáradt, fáradt vagyok. Nem vagyok az a típus, aki mindig várja a hétvégét, de most már lehetne szombat, pedig még szabin is voltam nemrég, de ennyit arról, hogy a pihenéstől feltöltődünk, és még csak meg sem erőltettem magam, meg semmi, nincsen stressz, nincsen hajtás, csak úsznak az órák, és reggel van és este van, én meg megyek, China Miéville-től az Armadát olvasom, The Moon filmzenét hallgatok miközben a vonat ködös tájakon halad át, a harisnyám meg lila, a boltban kapható hatféle lila közül pont eltaláltam, mi megy a blúzomhoz, és ezért most büszke vagyok magamra, táblázatokat pakolok, közben természeti hangokat hallgatok, levelek és a szél zúgását, madárcsiripelést, meg hóvihart tibeti hangszerrel. És nem tudom, hogyan képzeltem még ezek mellé, az életem mellé még pluszban heti 2x120 perces orosz nyelvtanfolyamot, de jó lesz, izgulok és várom nagyon, csak már a gondolattól is fáradt, fáradt vagyok.
2010.10.13. 21:54
Fáradt
3 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://anngel.blog.hu/api/trackback/id/tr665160183
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Emil 2010.10.15. 07:11:18
Szia!
Látom, hogy Hidán Csabához jársz vívni. Ezzel kapcsolatban szeretnék kérdezni pár dolgot.
Üdv, Emil
Ismeretlen_72276 2010.10.15. 10:00:36
There, there. Mindjárt hétvége lesz, én is várom, mint a messiást.
Az orosz is tök jó lesz, büszkék vagyunk rád mindannyian érte.
Ismeretlen_119215 2010.10.15. 14:18:15
Eskin: köszönöm :)
Emil: írok e-mailt.
Ezt mondtátok