Most táskát kellett venni (tényleg kellett, a régi szétesőben), és ki is néztem egy fazont, ami azonnal megtetszett. Hezitáltam kicsit, mert szürke-kék színű, és kéket nem hordok, kicsit sem, és mi lesz így, de talán nem hullik szét az ismert univerzum, ha nem passzol a táskám a ruhatáramhoz.
Aztán később Anyu mutatott egy kék pulóvert, nézd, milyen jó a fazonja, de hát nincsen nekem kék holmim, nem illik ez semmihez sem, nem kell a kék. Pedig menne az új táskádhoz, hangzott el a bűvös mondat, de aztán egymásra néztünk és összenevettünk*, hogy igen, így kezdődik ez, ha ezt megvesszük, akkor hetek múlva egyéb ruhákat nézek, amik mennek a kékhez.
Szóval ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy a lejtőn van ám megállás.
*Igen, Anyu olvassa a blogomat.
Ezt mondtátok