A Szigeten szerdán találtam ki, hogy szakmát váltok és a beszerzésről átnyargalok a bölcsességgyártásra. Ez a gondolat hajnali 2-kor fogant meg bennem a HÉVen, úgy tűnik, a tömeg és a por előhozta spirituális oldalamat, és én megláttam a hétköznapi életben rejlő mély értelmet. Így születhetett meg az, hogy életünk nem más, mint várakozás egy HÉV megállóban, ahol nem mondják be, mikor jön a vonat.

A másik ihlető pillanat az volt, mikor az Árpád hídon szokás szerint ki voltam akadva, mert hosszú, és órákig eltart rajta átjutni (legalábbis nekem úgy tűnik), és ennek hangot is adtam. A pasimnak elege lett, és lemérte, hogy csak 12 perc séta, majd elmondta, hogy örüljek, hogy nem az Örsre kell hazamenni, hiszen az milyen rossz lenne. Ekkor született meg másik két gondolatom, amit azon nyomban meg is osztottam vele: attól, hogy egy út hosszú, a többi még nem lesz rövidebb illetve lelkünk szenvedésben eltöltött perceit nem lehet stopperrel mérni.

Ha ezeket kiadom (minden oldalra csak egy gondolat fog kerülni) és híres leszek, akkor ezt persze úgy fogom elmesélni, hogy a rózsakertemben üldögélve jutottak eszembe ezek.