Az Avatárban az volt a furcsa, hogy bár sztorija fájdalmasan agyonhasznált klisékből épült fel, valahogy mégsem volt kurvaszar. Amikor meg kellett hatódni, akkor meghatódtam, mikor lelkesnek kellett lenni, lelkes lettem, a maradék felében pedig a számat tátottam, izgultam és szurkoltam. Bár teljesen kiszámítható volt, mégis hatott rám, ma is többször eszembe jutott, még az álmaimba is beépült.
A 3D pedig nagyon sokat hozzátett, bár legközelebb nem felejtem el betenni a kontaktlencsét, mert a két szemüveggel kissé kényelmetlen volt.
Szívesen megnézném még egyszer, éljenek a világító erdők meg a kék lények.
Ezt mondtátok