Utolsó pillanatokban vettünk csizmát (a régi tönkrement, és azonnal átázik), sütöttünk hatféle süteményt, töltöttem pulykát, én egyedül, bizony. Szenteste aztán díszítettünk fát, ettünk ebédet, átmentünk családlátogatni, és játszottam órákig a két éves unokaöcsivel, aki fut, és kommunikál, és önálló akarata van, amit még nehezen viselek.

Karácsony napján megkapta Apu az egyik születésnapi ajándékát (Mama falun hízlaltatott kacsát), amit azért nem karácsony másnapján (amikor született (szegény)), mert a nagyevő rokonok megették volna, és az azért mégsem járja. Aztán 26-án volt rokonság, meg torta, vesztem össze az ünnepelttel, össze is pakoltam, aztán rájöttem, hogy egy napot már csak kibírok.

Ma pedig kikérdeztem Mamát a családról, és hallgattam, ahogy mesél grófokról, határon átszökésről, háborúban eltűnt családtagokról, előtt vállú rokonról, és otthagyott vőlegényről, aki aztán sosem házasodott újra.

Ami kevésbé izgalmas az, hogy a fentiek között dolgoztam ki tételeket, olvastam keveset, néztem Office-t sokat, kerestem OKJ-s tanfolyamokat, kitaláltam, hogy mérlegképes könyvelő leszek, kiderítettem, hogy az nem lehetek, csak max pénzügyi-számviteli ügyintéző, és akkor egy éven keresztül minden szombaton suli, hétköznap meg munka, ami elég sűrű, így lehet, hogy inkább nem.

Röviden.