Vagy velem van a baj, és roppant szarul kezelem a hozzám közel állókat, vagy mások hülyék, bár tételezzük fel ez előbbit, hátha nem mások jönnek velem szemben a sztrádán, hanem én megyek rossz irányba.

De ha egy igencsak régen látott ismerős felhív pár héttel ezelőtt, és azt mondja, hogy ha Veszrémben járok, fussunk már össze, és én vasárnap felhívom, hogy szia, itthon leszek pár napig, ha gondolod találkozzunk, és ő erre azt mondja, hogy okés, felhívlak hétfő délelőtt, hogy mikor végzek melóban, és most kedd van, és azóta is hív, akkor jól érzékelem, hogy nem nekem kéne még rácsörögnöm párszor, hogy helloizé, nem hívtál...?

Persze tehetném azt is, hogy jajjbiztos csak nagyon elfoglalt, és elfelejtette / nincs pénz a telóján, és kajtathatnék utána, de valahogy meguntam, hogy mindig én kuncsorogjak. Különbenis, ha le van merülve, és tényleg találkozni akar, akkor csak dob egy sms-t már telefonjáról, vagy beugrik hozzám, mert tudja, hol lakom. Vagy valami.

Aztán az is lehet, hogy majd napok múlva felhív, hogy ubasszusbocsesz, totál elfelejtettem, széjjel vagyok, ne haragudj, és szívem meglágyul, mert amúgy képtelen vagyok haragudni bárkire is, ha bocsánatot kér (bár néhányakra kéne, mert megérdemlik).

Nekem túl bonyolultak az emberi kapcsolatok, nem tudom az ilyesmit kezelni.