Adott egy tárgy, nevezzük Építészeti alapismereteknek (mivel ez a neve). Most tekintsünk el attól, miért utálom a tanárokat, mint a szart (mert arrogáns beképzelt faszok), hosszú. Nade. Adott egy ZH és egy pótZH is. ZHra nem mentem be, nem tanultam rá, gondoltam majd a póton. Erre hallom pót előtt, hogy az mindenható tanárok azt mondták vala, hogy aki zéhára nem bemené, az bizony pótot nem írhat (logikus-e?). Én mozgósítottam a Hallgatói Képviseletet, mert ez biza szabályellenes, bementem pótra, ám mikor az mindenható, haddcsókoljam meg a lába nyomát tanáruraknak mondtam, mi a helyzet, azt felelték, üljek le, írjam meg nyugodtan.
S így tevék.
S biza a pótZH eredmények között nincsen ott a nevem.
A tanárok semmilyen elérhetőségüket nem adták meg, végül kigugliztam őket, és a tanszéküknek írtam, hogy mi a helyzet, hogyén kérem tisztelettel, megírtam, beadtam, sőt, jelenléti ívre is felvéstem az becses nevem.
Szóval most az a gyanúm, hogy a kedves urak eltüntették a dolgozatomat, hogy csakazértis bukjak meg.
És hogy ez miért gáz? Mert nincsen belőle keresztfélév, tehát 1 év múlva (7. félévben) vehetem fel újra, viszont akkor vehetem csak fel a szintén 1 év múlva esedékes szakdolgozatírást, ha az első 6 félévemből minden tárgyam megvan... így egy szaros szar utolsó szemét szaaaaaar miatt egy évet fogok csúszni (mert nem vehetem fel a szakdogát).
Én, akinek eddig minden évben ösztöndíjas átlaga volt, és még egyetlen tárgyat sem buktam el 4 befejezett félévem alatt.
Ideges vagyok-e?
Update itt.
Ezt mondtátok