Ha valaha találkozom Stephen Kinggel, azt hiszem az lesz az első, hogy seggberúgom, de nagyon.

7 kötet, kb. 4500-5000 oldal, 34 év (1970-2004) (vagy "csak" 22? Az első kötet '82-es, viszont ez a dátum áll a 7. kötet végén). Nem tudom pontosan, mikor kezdtem el olvasni, talán elsős gimnazista lehettem (ez hat éve volt), a helyi könyvtárban találtam Kingre a krimi szekcióban (hol máshol). Még emlékszem is az első kötet (A harcos) fülszövegére, ami "tetralógia"-ként beszél a sorozatról. Elő kellett jegyeztetnem a további kötetekre, és a szokásos egy hónap helyett csak két hétig lehetett nálam, annyira keresett volt. És emlékszem dühömre is, mikor befejeztem a negyedik kötetet, és konstatáltam, hogy nincsen vége a történetnek. Mint az utószóból kiderül, King képtelen folytatni.

Így aztán nagy volt az öröm, mikor pár éve megpillantottam az ötödiket, King belendült, és két év alatt befejezte a sorozatot. Sajnos az utolsó könyvet csak most sikerült elolvasnom, eltellt pár év mióta olvastam a Susannah dalát (6.), viszont A Setét Torony (7.) elején nem volt tartalmi összefoglaló, így úgy éreztem, újra kellene olvasnom a hatodikat. Igen, újra kellett volna, sok névnél nem is tudtam, kiről beszélnek, kiről van szó, de szerencsére nem befolyásolta nagy mértékben az élvezhetőséget.

Egy kicsit magáról a történetről, csak pár szóban (semmi olyat nem írok le, ami a fülszövegekből ne derülne ki):
A hosszú regényfolyam Gileádi Rolandról szól, egy harcosról, aki a Setét Tornyot keresi az elmozdult világban, útja során üldözi a feketébe öltözött embert (alakja megegyezik a Végítélet sötét emberével (asszem), meg a Sárkány szeméből ismert Mágussal (talán)) (1. A harcos), társakat szerez, Edet és Susannaht (2. A hármak elhívatása), harcolnak egy robot medvével, járnak egy romos high-tech városban, Ludban, felszállnak egy mesterséges intelligenciával rendelkező vonatra, ami meg akarja ölni őket (3. A puszta földek), megmenekülnek az említett vonatról (igen, igen, a 3. kötet egy tetőponton ér véget, nem voltam ideges), Roland mesél társainak (ja, útközben valahol lett még kettő, Jake meg Csi, csak nem tudom már hol) az életéről és szerelme tragikus sorsáról (itt konkrétan zokogtam) (4. Varázsló és üveg), segítenek a Callai embereknek, és megismerik Callahan atyát (a Borzalmak városából) (5. Callai farkasok), találkoznak Stephen Kinggel, megszülik a dan-tetét (najó, konkrétan csak Susannah) , megmentik a világot, a sugarakat, és hasonló apróságok (6-7.). A végén pedig Roland eléri a Setét Tornyot, of course.
A világnak megvan a maga hangulata, amit nagyon megszerettem. A harcos gondolkodása, a saját nyelv, ka-tet, dan-tete, és a ka, ami mint ugye tudjuk, olyan, mint egy kerék: mindig visszatér önmagába, aztán King visszaköszönő művei, egymásba nyíló világok, terek, idők, 19, csasszit, a rózsa... érdekes.

És hogy miért is rúgom seggbe? Spoiler (jelöld ki, ha szeretnéd látni)!
Mert hogy a retkes rossebbe lehet így vége ennek? Mert az oké, hogy kinyír mindenkit, és örültem, hogy végül Ed, Susannah, Jake és Csi valamilyen formában továbbélnek, még akkor is, ha vagy nem emlékeznek rá, mi történt, vagy pedig lassan elfelejtik, de hogy Roland újrakezdi az egészet... hát ez vrááá, és gggrraaaahggg, és wrrrííííuuuughhhjj. Csessze meg. Mert haljon meg szegény, találjon megváltást, de ez? Jajjmár. Ennyit a lezárt történetekről. Aaargh.

Mindenestre ajánlom a sorozatot, csak agyvérzést ne kapjatok a legvégén, heh.