Esett az eső.

Elmentünk házidokihoz, hogy leadjuk a papírokat, amiket a gyerekorvostól kaptunk, és végre átjelentkezzek. Laza egy órás csúszással be is jutottunk. Hadd ne kommentáljam. De legalább volt időnk áttanulmányozni a feljegyzéseket, mi mindent történt velem, megtaláltuk a "lego a fülbe" projektet is. Merthogy az üvegajtóba beleszaladáson csináltam olyat is. Legot a fülembe. Okos kislány. Csak az tűnt fel mindenkinek, hogy süket vagyok fél fülemre, így kerültem vele orvoshoz, mert ha már 7 évig etetnek, nem üthetnek agyon, és áshatnak el a kert végébe azzal, hogy selejtes vagyok.

Érdekesség: 3 hónapos koromban azt írta a doki, hogy egyek főzeléket, péppé vert gyümölcsöt, ésatöbbi. Most azt mondják, hogy a gyerek fél éves koráig nem kaphat mást anyatejen ill. tápszeren kívül. Bátyám még tehéntejet kapott, ha nem volt elég anyatej, mert azt ajánlották, most meg elhaló sikoly fogad, ha csak felvetődik az ötlet. Mégis, eddig mindenki felnőtt. Hogy is van ez?

Ezen kívül még megcsináltam 100 nyelvtani feladatot is, frenetikus 57%-os eredménnyel, ami lássuk be, jó szar. A legszebb, hogy nyelvtani szintfelmérő alapján fognak csoportba berakni, és kurvára le fogják szarni, hogy amúgy a szövegértés megy, vagy bármi. Olvasgattam egy kis Mágia fényét is, meg a Fragile Things-ből is sikerült befejezni az első írást, és elolvasni a másodikat. A Study in Emerald egy zavaros Sherlock Holmes féle krimi H. P. Lovecraft világában, ami csak még zavarosabb lett attól, hogy angolul volt, szóval nem értek mindent tökéletesen, de az October in the Chair egy nagyon hangulatos, szép novella. Kár, hogy mostanában olyan sebességgel olvasok, mint egy döglött hintaló.

Vacsora közben pedig nagy egyetértésben szidtuk a rokonainkat (amcsikat), mert... mert... ááá, hosszú, mindenesetre egészen borzalmasak. Csak egy a sok közül: Anyu főz, mos, kiszolgálja őket, mikor itt vannak, kb minden évben 3 hétig. Rokon leül az asztalhoz, és néz, hogy mi van reggelire/ebédre/vacsira, stb, Anyu meg mindent eléjük pakol, magyar vendégszeretet ugyebár. Szüleim ritkábban mennek ki (kb 3-4 évente), legutóbbi látogatáson lezajlott párbeszéd:
Anyu a sógornőjéhez: Mi lesz ebédre? (a hűtő üres)
Sógornő: Nem tudom, de én nem vagyok éhes, hazafele megettem egy szendvicset.

Értem én, hogy rokonait nem válogathatja meg az ember, de hogy ennyire?

És még az eső is esett.

És ahhoz képest, hogy nem történt semmi, egész sokat írtam.
Igen, beszélni is sokat beszélek. Nagyon. Nem tehetek róla, örököltem :P