21-e volt a leghosszabb nap az évben, ennek örömére összegyűltünk a Szent György-hegyen, bográcsból kaját ettünk, majd virrasztottunk, mert az jó. És tényleg.
Innen Veszprémből du. 5-kor indultam Tapolcára, és háromnegyed 7re értem be, mert a busz Ajkán keresztül ment, olyan meg nem járt, ami normálisan, 1 óra alatt odaér. Nembaj, időm, mint a tenger, könyv nálam (még mindig Pratchett, de már lassan befejezem, írok róla majd jól), és aludtam is. Mikor megérkeztem, kiderült, hogy párom szerzett kocsit, így nem Tapolcától fogunk begyalogolni (éljen), hanem csak a hegy lábától (mint később kiderült, majdnem a tetőig fel lehet menni kocsival.... nade akkor hol a kaland?).
A környék nagyon szép és különleges, aki ismeri, tudja, miről beszélek: sík tájból kiemelkedő hegyek, erdők, zőőd, és ez jó. Ha jól tudom, a hegyek bazaltvulkánokból alakultak ki, és az idő során elkopott a föld körülöttünk, a hegy megmaradt, és ezért ilyen. Van belőlük jópár, Csobánc, Hegyesd, a többinek meg mindig elfelejtem a nevét :P
Na, de elindultunk, az erdő szép, a szúnyog sok, és rommá csíptek, nadrágon keresztül is. Meggyőződésem, hogy ezek mutáns szúnyogok. Nem úgy van, hogy a szúnyog úgy csíp, hogy az áldozat ne vegye észre, és így békésen eszegessen? Csak mert ezek úgy haraptak, hogy csak na. Mire megérkeztünk, tiszta vérfolt voltam mindenütt, mivel akkor sikerült őket agyoncsapnom, mire már megszívták magukat. Fú, de még mindig viszketek.
Fenn már jópáran ott voltak, ölelkezés, egymás nyakába borulás, ismeretleneknek bemutatkozás, majd nevüket elfelejtés. 9 előtt már fenn voltunk, lassan sötétedett is, így a srácok elmentek fát gyűjteni, én meg utánuk (csak hogy útban legyek), aztán sikerült beleszaladnom egy kisebb bokor csalánba. Én gyerekkoromban sok időt töltöttem falun, ahol barátosnémmal rengeteget mászkáltunk (az volt a játék, hogy világgá mentünk, persze csak az esti harangszóig), és engem jópárszor csípett már csalán, de nem emlékszem, hogy ENNYIRE mart volna. NAGYON. Lehet, hogy ezek is mutánsok. Szóval azzal a szép nagy késsel, amit a srácok fadarabolásra használtak, kiirtottam az összes közelben levő csalánbokrot. Édes a bosszú, hehe.
Szóval lett nagy tűz, volt szer, utána ettünk is, akik tudtak, zenéltek is, én meg megtanultam dorombon játszani, szóval tökéletesen elszórakoztattam magam egész éjszaka.
(És itt szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, mindenkit szeretek, de tényleg, csak nem sikerül mindig akkorra időzítenem a szociális hangulatomat, amikor társaságban vagyok.)
Pár napja volt telihold, de még most is nagy volt, és erős volt a fénye, szinte reflektorszerű. Csodás, imádom. Tadamot idézve: zseniális :)
És itt hadd álljak meg egy pillanatra, csak hogy bemutassam Zuram önfeláldozását: megkértem, kísérjen el valamerre, ahol hmm... szóval sok ivás után megkönnyebbülhetnék, mivel sötét volt, én meg béna vagyok, és képes vagyok még kárt tenni magamban. Elkísér, rámutat egy aljnövényzetes placcra, mire én aggódva: "és ha ott csalán van?". Erre ő belenyúl a növények közé, végigsöpri kezével, és megállapítja: "hm, tényleg csalános", majd sziszegve, kezét rázva továbbáll.
Pirkadat előtt még aludtam is egy keveset, és arra ébredtem, hogy a srácok szednek ki valamit a hajamból, mint kiderült, beleszállt egy kicsi a tűzből, szóval búcsút mondhattam pár hajszálamnak. Fél 5 körül a Nap is felkelt, összepakoltunk, és hazaindultunk.
Csináltam pár képet, nem vagyok profi fotós (sőt, semmilyen), szóval a minőség nem a legjobb.
(Mennyit szenvedtem, mire ezeket a képeket beillesztettem normálisan... arrghhh...)
Napkelte 
Ködben (vagy párában?) úszó tájak 
Ezt mondtátok