AnnGel blogja

Öt éve élek Budapesten, igazán ideje volt, hogy meglopjanak a metrón, főleg, hogy két esetnek már a szemtanúja is voltam.

Szóval igen, nagyon jól tudom, hogy nem tartunk hátizsákban pénzt, meg tényleg figyelni szoktam arra, hogy az ölemben tartsam a táskát, blabla, de saját hibámból fogok csak tanulni azt hiszem. Mert nagy sporttáskával, hátizsákkal metróztam, kék metrón még megvolt minden, mire átszálltam a pirosra, vettem észre, hogy táskám nyitva, és nem, akárhogy nézem, nincsen meg benne a tárca. Pedig a középső rekeszben volt, az aljára csúszva, és mégis megtalálta, kikotorta a mozgólépcsőn állva, hogy rohadna le a keze.

Persze nyilván mindezt amikor hazafelé tartok, negyed órával vonatindulás előtt, szombaton. Hívom a pasimat, ki van kapcsolva, írok neki mailt, hogy kapcsolja be (okostelefon ftw!). Visszahív, vázolom a helyzetet, vegyél nekem neten vonatjegyet most, van rá tíz perced. Jegy megvan, kód megvan, felcuccolok a vonatra, hát akkor bankkártya tiltás.

Itt először leizzadtam, kérem adja meg tízjegyű kártyaszámát és telekódját, hát anyád, aztán némi próbálkozás után sikerült élő embert találnom, húsz perc múlva már letiltva, új igényelve, én pedig a körülményekhez képes boldog vagyok.

Rendíthetetlen optimista vagyok. Lehetett volna ez sokkal rosszabb is, lenyúlhatta volna a céges mobilt is mellőle, tarthattam volna az irataimat is a tárcámban, vagy mittomén. Nem tartunk semmit hátizsákban, és ezt megtanulni némi pénzbe, egy pendrive-ba illetve egy bankkártyába került.

A héten minden nap majdnem írtam blogot, aztán mégsem.

A héten minden nap majdnem írtam blogot, aztán mégsem.

Még mindig bennem van az iskolás rutin. Jajj, vége a nyárnak, én pedig annyi mindent nem csináltam, pedig ki kellett volna használni, hiszen mostantól nem lesz időm semmire. Aztán rájövök, hogy ez már nem így van, nem szeptemberben kezdődik az év, és ez már a harmadik nyaram, amit végigdolgoztam teljes munkaidőben.

Eddig mindig sajnáltam, hogy véget ért a nyár, most inkább örülök neki, mert az azt jelenti, hogy már vége a szabadságolásoknak is, így a munka is kevesebb.

Meg vége ennek a hétnek is, tegnap reggel volt a mélypont, amikor tehetetlenül néztem, hogy a vonat ajtaját már nem lehet kinyitni, és a szerelvény szépen lassan elindul. A múlt heti nyaralás olyan, mint ha hónapokkal ezelőtt lett volna, nehéz elhinni, hogy egy hete érkeztünk haza, a stressz mindent kinyírt.

De most péntek, és pihenek, vasárnap fellépek, jövő héttől pedig minden sokkal jobb lesz.

Még mindig bennem van az iskolás rutin. Jajj, vége a nyárnak, én pedig annyi mindent nem csináltam, pedig ki kellett volna használni, hiszen mostantól nem lesz időm semmire. Aztán rájövök, hogy ez már nem így van, nem szeptemberben kezdődik az év, és ez már a harmadik nyaram, amit végigdolgoztam teljes munkaidőben.

Eddig mindig sajnáltam, hogy véget ért a nyár, most inkább örülök neki, mert az azt jelenti, hogy már vége a szabadságolásoknak is, így a munka is kevesebb.

Meg vége ennek a hétnek is, tegnap reggel volt a mélypont, amikor tehetetlenül néztem, hogy a vonat ajtaját már nem lehet kinyitni, és a szerelvény szépen lassan elindul. A múlt heti nyaralás olyan, mint ha hónapokkal ezelőtt lett volna, nehéz elhinni, hogy egy hete érkeztünk haza, a stressz mindent kinyírt.

De most péntek, és pihenek, vasárnap fellépek, jövő héttől pedig minden sokkal jobb lesz.

Persze az életem sokkal egyszerűbb lenne, ha nem kedd este fejezném be a vasárnapi fellépésre készülő koreoráfiámat. A mozgás pedig tényleg mindenre gyógyír, két óra tánc után már nincsen energiám hisztizni.

Persze az életem sokkal egyszerűbb lenne, ha nem kedd este fejezném be a vasárnapi fellépésre készülő koreoráfiámat. A mozgás pedig tényleg mindenre gyógyír, két óra tánc után már nincsen energiám hisztizni.

Amióta hazajöttünk, próbálom utolérni magam különböző dolgokban, de nem megy. Amikor két hete időnként felidegesítettek a munkahelyemen, akkor legalább mondhattam azt, hogy nem baj, nemsokára nyaralok, de sajnos még most is idegesítenek, és nem mostanában leszek újra szabadságon.

A bőröm múlt héten teljesen megjavult, most vagy a levegő, vagy a sós víz, vagy a sok alvás, de amint hazaértünk, rá két napra mindent bepótolt a rohadék. Szeretnék zacskót a fejemre.

Vasárnap fellépek, szokás szerint pánikolok, és nem szoktam ilyet mondani, de csak éljem túl ezt a hetet, legyünk már túl rajta.

Amióta hazajöttünk, próbálom utolérni magam különböző dolgokban, de nem megy. Amikor két hete időnként felidegesítettek a munkahelyemen, akkor legalább mondhattam azt, hogy nem baj, nemsokára nyaralok, de sajnos még most is idegesítenek, és nem mostanában leszek újra szabadságon.

A bőröm múlt héten teljesen megjavult, most vagy a levegő, vagy a sós víz, vagy a sok alvás, de amint hazaértünk, rá két napra mindent bepótolt a rohadék. Szeretnék zacskót a fejemre.

Vasárnap fellépek, szokás szerint pánikolok, és nem szoktam ilyet mondani, de csak éljem túl ezt a hetet, legyünk már túl rajta.

Ja igen, teszteltem az ElectricSleepet, az okosan ébresztő androidos appot. Az alkalmazás lényege, hogy a megjelölt időpont előtti fél órában akkor ébreszt fel, ha megmozdulsz (tehát amúgy is az ébrenlét határán vagy). Ez a legtöbb esetben egész jól működik, kivéve amikor a pasim ébresztője megszólal, ezért megmozdulok, vagy mikor a macska bezúz mellém.

Nagyobb gond vele, hogy a szervezetem már most tudja, hogyan verje át: megébredek kb 35 perccel a beállított időpont előtt, rápillantok az órára, látom, hogy még mozoghatok, gyorsan átfordulok a másik oldalamra, és tovább alszom teljesen mozdulatlanul. Persze így is felébreszt a megadott időpontban, csak pont a mozgásérzékelős részét nem tudom így kihasználni.