Még mindig bennem van az iskolás rutin. Jajj, vége a nyárnak, én pedig annyi mindent nem csináltam, pedig ki kellett volna használni, hiszen mostantól nem lesz időm semmire. Aztán rájövök, hogy ez már nem így van, nem szeptemberben kezdődik az év, és ez már a harmadik nyaram, amit végigdolgoztam teljes munkaidőben.
Eddig mindig sajnáltam, hogy véget ért a nyár, most inkább örülök neki, mert az azt jelenti, hogy már vége a szabadságolásoknak is, így a munka is kevesebb.
Meg vége ennek a hétnek is, tegnap reggel volt a mélypont, amikor tehetetlenül néztem, hogy a vonat ajtaját már nem lehet kinyitni, és a szerelvény szépen lassan elindul. A múlt heti nyaralás olyan, mint ha hónapokkal ezelőtt lett volna, nehéz elhinni, hogy egy hete érkeztünk haza, a stressz mindent kinyírt.
De most péntek, és pihenek, vasárnap fellépek, jövő héttől pedig minden sokkal jobb lesz.
Ezt mondtátok