AnnGel blogja

Négy hónapos, továbbra is jókedvű, sokat mosolyog, most már néha hangosan kacag. Oldalára fordul, pár hete teljesen átfordult, ezt azóta sem produkálja, de próbálkozik. Semmi nem zavarja, voltam vele zajos helyen este, és ugyanúgy nyugodtan alszik éjszaka. Nem problémázik öltöztetésnél, fürdetésnél, hajmosásnál, ritkán sír, ha nem tetszik neki valami, akkor is inkább elégedetlenkedve kiabál. Van egy sanda gyanúm, hogy a felső szomszéd vagy a szemközti építkezés felébreszti, mert hétköznap 4 majd 7 körül ébred, vasárnap meg 6 és 9 körül. Kétlem, hogy már vágná a hétvége fogalmát, mindenesetre eléggé érdekes egybeesés.

Nagyon tetszik a baba-mama torna, nagyon szimpatikus a csaj, aki tartja, látszik, hogy imádja a gyerekeket. A kislány végig nézelődik, mosolyog, és ha éppen alvás/evésideje lenne, sem nyűgös, nem problémázik, annyira leköti. Na jó, gyakorlatilag soha nem problémázik semmin. Én meg persze egészen kidöglök, másnap izomlázam szokott lenni, mindez heti kétszer pont ideális.

Fura ezt kimondani, de ez eddig meglepően könnyű. A kislánynak baromi jó természete van, és már nagyon kevés dolog leköti, boldoggá teszi. Bírja a hordozást és a babakocsit is, szoptatom, de a cumisüveget is elfogadja, imádja a nagyszüleit és az apját, mindenkivel boldogan elvan, nem probléma, ha lelépek heti 1-2x. Tudom, hogy ez nem tart örökké, majd elkezd mászni, önveszélyes lesz, meg majd igénye lesz a zörgő játékoknál tartalmasabb szórakozásra, arról nem is beszélve, hogy pépesíthetem neki a kaját, most meg elég csak mellre csapni. De egyelőre nincsen vele olyan rettenetesen sok dolog. Szoptatás közben olvasok (térden egyensúlyozott ebook olvasó, helló!), ébrenlétének nagy részében nézelődik, a maga módján játszik, a hangját hallatja. Időnként megunja, elégedetlenül kiabál, de ha meglát, megy a vigyorgás. Ilyenkor átviszem a lakás másik pontjára, és megint elvan. Lecsót főzök, csirkét panírozok, horgolok, vagy sorozatot nézek, amíg ő a játéknyulának a torkát próbálja átharapni. Időnként mellé fekszem, és percekig csak puszilgatom, annyira zabálnivalóan aranyos. Simán cipelhető mindenhova, szoktam barátnőmmel ebédelni, kávézni, békésen nézelődik bevásárlás közben, vagy akár a villamoson.

Időnként lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy úgy érzem, ennek nehezebbnek kéne lennie. Lehet, hogy azért van időm egy csomó mindenre, mert elhanyagolom, többet kéne vele foglalkoznom? De aztán ránézek, és olyan boldogan elvan magában, hogy nem érzem, hogy nekem most oda kéne ülnöm és szórakoztatnom kéne, addig inkább pihenek, vagy a magam örömére csinálok valamit. Biztos lesz ennél nehezebb, úgyhogy most előre pihenek és erőt gyűjtök. De addig is áradjon a szeretet.

Múltkor eléggé megsértődtem, hogy még terhesként (bár már nem dolgoztam) nem hívtak céges vacsorára, miközben a gyesen levő kolleginát meg igen. Nem tételeztem fel mögötte rosszindulatot, szerintem csak elfelejtették, amit megértek, megy tovább az élet, nem vagyok ott stb stb. Erre szerdán belenézek a spamek közé, erre látom, hogy 8 napja meghívót kaptam egy aznapi vacsorára (mármint szerdára), több frissítés is jött utána, mind levélszemét, ott volt az angol és a német főnököm, az indiai projektmanager, én meg kisebb agyvérzést kaptam. Írtam a kollégáknak, hogy ha nem válaszolok hasonló megkeresésekre, akkor írjanak FBn is, vagy valami, mert csak akkor nem válaszolok, ha 1) spambe ment 2) meghaltam. És dunai hajókázós vacsora volt, áááárgh.

De nem tudom, hogyan bírtam volna, mert szombatra társasjátékozást szerveztünk hozzánk, amit alig vártam, társaság, történik valami, hurrá! Eredetileg du 4-et beszéltünk meg, erre legyen háromnegyed 8, ami gáz, mert kb 10-ig vagyok szociális állapotban, oké, megoldják, jöttek 5-re, erre basszus fél 9-kor meg kellett kérnem a vendégeket, hogy esetleg menjenek haza, mert nem vagyok képes még egy kört játszani, meg még gyereket is kell fürdetni (6-kor bealudt és nem ébredt fel, ilyenkor felébresztjük fürdeni és vacsorázni).

Szóval nem igazán vagyok a topon esténként, amit még nem is foghatok teljesen a lányomra, mert ő alszik, de én megébredek mindenre, nehezen alszom vissza, ha a férjem hangosabban vesz levegőt, akkor már megriadok. Eddig az volt a stratégiám, hogy a hajnali etetés után füldugó, de most már előtte is szarul alszom. Ma éjszaka megpróbálom, hogy eleve füldugóval alszom, aztán majd a férjem megbökdös, ha helyzet van (ő bármi után azonnal visszaalszik). Persze nem biztos, hogy segít, bedugott fülekkel is képes vagyok azt álmodni, hogy hallom a kicsike hangját.

Avagy google search history-m:

• hogyan öltöztessünk fel egy babát ősszel
• összetört higanyos lázmérő
• babakaka kimosása
• songs to put babies to sleep

Ez az öltöztetés egészen kritikus téma, míg legtöbben azért paráznak, nehogy megfázzon a gyerek, nekem az a becsípődésem, hogy nehogy túl sok ruhát adjak rá. A napokban reggel hideg van, aztán napon meleg, árnyékban megint hideg, közben fúj egy kis szél, ilyenkor azt sem tudom, én mit vegyek fel, nem hogy mit adjak a gyerekre. Elmentem boltba ruhaügyben körülnézni, és nem értem, hogy a hosszú ujjú pólók mire jók? Nem gyűrődik a nyakukba? Vagy aláadnak még egy body-t? Télen tiszta sor, beledobom a gyereket egy bundazsákba, de még nincs olyan hideg. De addig is? Férjem mondta, hogy adjak a nadrág/rugdalózó alá harisnyát. Na meg a kisfaszom, így is egy örökkévalóság, mire elindulok, hát még ha harisnyát adok a gyerekre. Grrr.

Aztán történt, hogy egyik nap nagyon nyűgös volt a gyerek, és úgy éreztem, hogy izzad, ezért megmértem a lázát a családi ereklyeként őrzött higanyos lázmérővel. Nyilván ráfosott, majd mikor megpróbáltam letisztítani, akkor leejtettem, és ripityára törött, a higany meg gurult mindenfelé. Szórjam fel kénnel, aha, az pont van otthon. RIP lázmérő.

Babakaka azt hiszem egyértelmű, de azért elmondanám, hogy tegnap összepiszkította a ruháit és a pelenkázó huzatát, lemostam a valagát a csap alatt, majd a törölközőbe csavart kislányt beleraktam a kiságyba arra a fél percre, amíg kicseréltem a pelenkázó huzatát. Nyilván odapisilt. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy a friss ruhát bedobtam 60 fokra, és cseszte kihozni, úgyhogy nem úszom meg az áztatást-dörgölést. Mindjárt embert küldünk a Marsra, de a friss babaszart nem hozza ki a mosógép 60 fokos programja, eszem megáll.

Az altatással meg esténként semmi para nincsen, a fürdéstől már hangulatba kerül, kaja, aztán elnézelődik és dumál magának, amíg el nem alszik (de cuki!!!). A napközbeni alvás sokkal nehezebb. A kislánynak akkor van a legjobb napja, ha megyünk valahova, torna, ebéd, bolt, útközben pompásan alszik. Ha itthon vagyok vele, akkor hamar elunja magát, nyűglődik, kitalálja, hogy enne, és sírásig hergeli magát. Fekszik hason, meg sem mozdul, csak fáradt és sír. Tesómnak is most született gyereke, és a hétvégi látogatásnál láttam, hogy ágy fölé rakható mozgós zenélős baszást vettek a gyereknek, és milyen jó, mert a negyedórás program alatt elalszik. Őszintén szólva eszembe sem jutott zenét játszani a gyereknek nyugtatásképpen, általában éneklek neki és simogatom a hátát, ami persze kurva unalmas, meg a türelmem sem végtelen. Ma ismét horroraltatás kezdődött délután, gondoltam, rákerestem altatókra. 5 perc múlva már aludt. Persze lehet, hogy kifárasztotta magát előtte, de nahát! Én is mindjárt alszom.

Egy kicsit rohadjon meg az a jógastúdió, aki lift nélküli épület 3. emeletére szervez baba-mama jógát, nincsen babakocsi-tároló, és erről sem a honlapon, sem telefonos bejelentkezéskor nem ad infót, hanem a kaputelefonban kell megtudnom (és egy rövid "hát akkor viszlát"-tal elbúcsúznom).

Azóta is keresgélek, találtam egy másik helyet, ahol heti kétszer is van óra, remélem, hogy az normális testedzés lesz, nagyon szurkolok.

Aztán úgy érzem, megértem arra, hogy húslevest csináljak. Baromi íztelen lett a mai próbálkozás, legközelebb a csirkén kívül belerakok valami más állatot is. De akkor is. Húsleves. !!??!!

Szombaton meg bátor módon éjfélig szülinapi bulin voltam, a gyerek is tök rendes volt, 5-kor kelt fel egyszer, utána meg aludt 9-ig. Nagyon hétvégekompatibilis. Ja, amúgy továbbra sem sikerült megfejtenem az alvását, ma pl fél 7-kor kelt először, utána aludt 9-ig. Hogy és miért? Mit csináltam másképp? Máskor miért kel fel 4-kor? Kínzó kérdések.

És elkezdődtek a megmagyarázhatatlan fájdalmasan sírós szessönök, attól félek, hogy a foga, nnynnnghhh.

Jaj, de bosszant az elmaradt jóga. Itthon is tornázhatnék, de sosem tudom magam rávenni, ennél lustább vagyok. Pedig elméletben szuper lenne, hétfőn és csütörtökön járnék babás tornára, szerdán karika, pénteken meg mittudomén, itthon tornáznék gyerünk anyukámra. De ha itthon vagyok, akkor valahogy minden sokkal fontosabb, most például megfőztem, ruhát kéne hajtogatnom, és még nem ittam délutáni kávét.

Hát ez is eljött - a gyerek hajnalban arra ébredt, hogy átfordult.

Eddig csak indirekt tudtam, hogy képes rá: hason raktam le, hanyatt találtam rá. De most már szemem láttára is megtörtént, hatalmas küzdelmek árán, de mindkét irányba képes áttornázni magát. Nyilván annyira büszke vagyok rá, mint ha minimum olimpiai aranyat szerzett volna.

Anyu megtalálta a rólam készített feljegyzéseit, így most már mondhatom a lányomnak, hogy én a te korodban 12 órát aludtam egyhuzamban stb stb. Négy és fél hónaposan napi 4x ettem!!??! Felnőttként többször eszem napi 4 alkalomnál, döbbenet. Ja és szuper a szóhasználat: "4.5 hónapos korában vettem észre, hogy kijött alul a foga", remélem, hogy ezek a gének öröklődnek, és én is csak észreveszem, hogy hopp, fogak, és nem pedig éjszakákon keresztül vigasztalok egy síró csecsemőt. De erről jutott eszembe, hogy ezeket a mérföldköveket nem nagyon jegyeztem még fel. Három hetesen mosolygott először spontán, kb három hónaposan kezdett el hangosan nevetni, és akkor most az átfordulás.

Kipróbáltam itt a közelben a maminbabát és egy baba-mama jógát. A maminbabán úgy szakadt rólam a víz, mint még soha máskor, tényleg csorgott, ennyi erővel magamra is boríthattam volna az üvegből, felesleges volt inni. Annyi a probléma vele, hogy ugyanaznap van, mint a karika, és ez így eléggé hardcore, egy nap alatt két edzés. A jógán meg csalódottan vettem tudomásul, hogy főleg babatornáztatás, énekelgetés, és nagyon keveset mozognak a felnőttek. Amúgy eljött a vég, mert beléptem a 9. kerületi anyukás FB csoportba, de milyen jól tettem, mert innen tudtam meg, hogy van az utcában egy jógastúdió, és ott viszont olyan órát tartanak, ami elsősorban a felnőtteket mozgatja meg. Hétfőn tesztelem.

Vannak olvasós, és vannak sorozatnézős/horgolós időszakaim. Sajnos egyszerre a kettő nem megy, legalábbis nem nagy hatékonysággal, mert ha sokat horgolok, akkor lassan haladok a könyvekkel, és megunom őket idő előtt. Szóval ha olvasok, akkor mostanában inkább sokat egyszerre. Sajnos (?!) legutóbb Crouch-től a Sötét anyagot olvastam, ami annyira izgalmas és fordulatos volt, és olyan gyorsan bedaráltam, hogy azóta sincsen kedvem újba belekezdeni. Előtte meg Haddon: A kutya különös esete az éjszakábant végeztem ki néhány nap alatt. Van még egy csomó minden más a várólistámon, de nincsen kedvem belekezdeni, mert nincsen időm sokat olvasni, és akkor megint két hónapig olvasok egy könyvet, és ettől elmegy a kedvem.

Azért nincsen időm sokat olvasni (én szegény), mert megint belelendültem a horgolásba, majdnem befejeztem egy macskát, aztán rájöttem, hogy sokkal fontosabb horgolnivalóm van (amiről egyelőre nem beszélhetek), és másba kezdtem bele. De legalább eközben tudok sorozatot nézni/podcastot hallgatni, ha már olvasni nem lehet szimultán. Vagy hangoskönyv!

Szóval of course megnéztük a Stranger Things-t, olyan verziót sikerült szereznem, amiben iszonyú hangos volt az akció és halk a párbeszéd, ezért folyamatosan ide-oda állítgattuk, hogy ne ébredjen fel a kislány (aki amúgy az első jelenetre megébredt, és keserves sírásba kezdett, anyuka bazdmeg), egy csomószor nem mertem odanézni, de legalább csináltam színes sünöket.

Ajánlották a New Girl-t, ami eleinte kicsit idegesített, de aztán hamar megszerettem, aztán pár napja bukkantam rá a BoJack Horseman-re, ami zseniális, közösennézős sorozatként elkezdtünk néhányat, amik nem jöttek be (Haven, Mr Robot, Dark Matter), most a The Americans van soron, eddig jó. Ja meg néztem a Misfits-et, de a harmadik évadra már nem vagyok túl motivált, nincsen már benne a kedvencem.

És hát nem utolsósorban, de tök véletlenül (egy ismerős like-olta egy másik ismerősének a bejegyzését FBn) olvastam egy zseniális podcastról: My Dad Wrote a Porno. Egy fickó felolvassa az apja erotikus regényét, és két másik barátjával elemzi és kommenáltja azt. Mindezt brit akcentussal!! Óvatosan a nyilvános helyen hallgatással, én is csak percek után vettem észre, hogy hangosan nevetve tolom az utcán a babakocsit.

Olvastam néhány könyvet még szülés előtt, és azt az elvet vallom, hogy a kislánynak is az a jó, ha én is jól érzem magam, úgyhogy felesleges magamra erőltetni olyan dolgokat, amik csak frusztrálnak, mert akkor ő is ideges lesz. Persze folyamatosan figyelem a gyerekemet, hogy neki mi jó, most már tudom, hogy elég rugalmas, ha kimozdulásról van szó, alszik ő a sóletfesztiválon tömegben, zajban, csörömpölős kajáldában, de esténként figyelni kell rá, hogy már ne nyektesse senki, ne adja kézről kézre anyám, anyósom, apósom, férjem, mert iszonyúan kiakad, és nehéz az elalvás.

Szóval próbáltam kialakítani egy napirendet már az elejétől fogva, mert úgy éreztem, hogy az igény szerinti faszkodás szoptatás nem nekem való. Persze rugalmasan kezeltem a helyzetet, nem éheztettem, de ha kajálás után két óra múlva éhség jelét láttam, akkor próbáltam kicsit játszani vele, felvenni, hordozni, hogy kitoljam az evést néhány perccel. Persze ha meg elaludt, akkor volt olyan, hogy napközben öt óra is eltelt két étkezés között. Nagyon az elején ilyenkor ébresztettem, aztán rájöttem, hogy fasság, úgyhogy hagyom aludni napközben, hacsak nem valami extrémet csinál (pl délután 3-kor elalszik, és este 8-kor még mindig nem ébred fel).

Szóval a 3 hónap végére elkezdett beállni egy rendszer, este 10-11 között egy utolsó kajálás, 6 körül kelés, nagyjából 3 óránként megéhezett, ébren volt 2 órát, 1 órát aludt, majd ismét kaja. Napközben nem ment simán az altatás, sokszor volt egy kis vergődés, ilyenkor mindig azt gondoltam, hogy túlságosan elfáradt, és babakocsiban, vagy az ágyában énekelgetve elringattam. Ilyenkor aludt 40-50 percet, majd felébredt, kajaidő, evészet.

Aztán elkezdett felkelni hajnali 4 körül (drámai zene). Én, a zseni, rájöttem, hogy éhes, nem eszik eleget napközben, ezért beiktat egy étkezést hajnalban. Szóval azóta azt csinálom, hogy ha úgy látom, hogy rátör a gyerekre a nyíkódás, akkor hiába evett másfél - 2 órája, megpróbálom, hátha éhes. Ilyenkor eszik is, aztán beájul, és alszik 2-3 órákat. Három napig be is jött az elméletem, ismét tovább aludt, megveregettem a vállam, aztán mégsem, és azóta hol 8-ig, hol csak 4-ig alszik. Gondolom, hogy növekedési ugrik, és ez elmúlik nemsokára, legalábbis remélem, mert ettől hiába alszik sokáig, én felébredek hajnalban minden zajra, aztán mikor két-három napig sokáig alszik, akkor meg úgy megszokom, hogy nem ébredek fel rá, és már iszonyúan ki van bukva, mire férjem felébred, és áthozza mellém.

Nekem ebből leginkább az az érdekes, hogy 1) egy gyerek nem úgy működik, mint egy bicikli, két tökéletesen egyforma nap után is különböző ébredéseket produkál, és ezt nehéz feldolgoznom 2) bármennyire is rendszerető vagyok, és szeretek tervezni, ezt mostanra teljesen el tudtam engedni, és nem frusztrál, hogy teljesen kiszámíthatatlan a nap. Én is fejlődőképes vagyok.

Kihasználtuk a jó időt, és elmentünk strandolni kétszer is. A kicsike nagyjából végigaludta az egészet mindkétszer, de a maradék időben aranyosan cukiskodott a pléden. Anyám lelkemre kötötte, hogy nehogy megégjen a bőre, mert hogy én az első strandolásom után úgy néztem ki, mint egy kismalac. Ezen felbuzdulva naptej, kiskalap, testet takaró vékony ruha, közben mások babái egy szál pelenkában, sapka nélkül, kopasz fejjel heverésztek a napon. Judging anyuka mód ON. Volt más szabadtéri program is, buborékfújó nap, meg társasozás a Margitszigeten. Nagyon praktikus ez az életkor, mert nem mászik még sehova, ezért simán lehetett játszani, amíg ő a füvet tépkedte.

Megkaptuk a kölcsönhordozót, egyelőre úgy tűnik, hogy szereti a kislány, nekem nem teljesen világos, hogy hogyan van ez jól rajtam. Leginkább a vállamat terheli, de inkább a csípőt kéne, de ha lejjebb eresztem, akkor bár nekem kényelmes, de a gyereknek szerintem nem, mert a melleim miatt nem fér el a feje. Leginkább az lesz, hogy elmegyek a liliputi boltba, aztán kérek tanácsot.

Na de felavattuk a hordozót a pénteki makramé workshopon. Anyám meg is jegyezte, milyen bevállalós vagyok, hogy ilyen programra elmegyek vele, de igazából nem volt annyira messze, bármikor abbahagyhattam és hazajöhettem volna, ha rátör a gyerekre az angst. De nem tört rá, összesen három és fél órát töltött a hordozóban, ebből egyszer kivettem etetni, aludt egy rövidet, de főleg csendesen nézett, mert milyen érdekes dolgok történnek, én meg befejeztem egy nyakláncot. Leginkább a workshopot vezető piercinges lány tetszett neki, hangosan kacagott rá, nem lehetett tőle haladni, annyira megbénultunk a cukiságtól.

Felfedeztem, hogy van a közelben baba-mama jóga, maminbaba, meg pár hét múlvától ringató, de őszintén szólva olyan sűrűek az esték, hogy jól is esik kicsit itthon punnyadni. Mindenesetre választék az van, 9. kerület FTW, kíváncsi vagyok, hogyan jutok el ezekre, mert a kislány napirendje egyelőre olyan, mint az ökörhugyozás.

Szerdán elmentünk kettesben megünnepelni első házassági évfordulónkat, ami korábban volt, de akkor meg nem ért rá Anyukám bébiszittelni, így elhalasztottuk. Baromi furcsa volt, hogy ketten vagyunk. Egyedül szoktam mászkálni, nem sokat, csak heti egyszer két órára, amikor karikára megyek. Akkor is van egy kis hiányérzetem, mintha valamit otthon felejtettem volna, de ketten még durvább volt.

A nagyszülők mindkét oldalról lelkesek, és mondják, hogy szívesen vigyáznak a kicsikére, de úgy éreztem, hogy szívességet kérnék tőlük, és még nem használtuk ki. Azt gondoltam, hogy Anyummal vagyunk annyira őszinték, hogy megbeszélhessük, hogy ő tényleg szeretne rá vigyázni, és nem teher, nem szívesség, de így is hetek teltek el, mire kiderült, hogy nagyon szeretné pl fürdetni. Fura szituáció, mert ő sem akar nyomulni, én meg nem akarom tukmálni, de közben nem akarok belefutni egy zsömle alja/teteje szituációba*, ahol Anyu szívesen lett volna többet a kicsikével, én meg szívesen bíztam volna rá többet, de egyikőnk sem mondott semmit.

Erről jutott eszembe, hogy vajon anyósom hogy van ezzel, szóval most elkezdtem nyomni a férjemet, hogy beszélje ezt meg vele. Tudom, hogy ha megkérnénk rá, akkor vigyázna a gyerekre, csak közben folyamatosan úgy érezném, hogy szívességet tesz nekem, és nem akarok visszaélni a jóindulatával stb. Közben lehet, hogy alig várja, hogy megkérjem rá, de nem meri mondani, mert a gyerek-meny-anyós kapcsolat kényes, és ki tudja, hogy háklis lennék-e erre (amúgy nem).

Azt találtam ki, hogy ha ezt mindenkivel sikerülne tisztázni, akkor bedobnám, hogy minkét nagyszülő havi egy-egy estét megkapna, ezzel nekünk a férjemmel havi két esténk lenne csak magunkra/barátokra, buli hajnalig, vagyis nem, mert hajnalban én kelek a gyerekhez szoptatni, na de mindegy, akkor buli este 11-ig. Színház, utána egy vacsora, vagy mozi vagy nem tudom. Persze meg kéne szervezni jó előre, mert akkor a nagyszülők is így terveznek, de akkor mi is tudnánk, hogy van havi kettő esténk, amit be tudunk magunknak osztani.

Amivel kicsit bajban vagyok, az a hétköznapok. A férjem szeptembertől heti két estét fixen távol lesz este 9-10-ig. Októbertől nekem ismét lesz tánc (heti egyszer), vajon a karikát folytassam mellette? Nekem is "jár" a heti kettő este (ami nem is ez egész délután+este, hanem csak 2-3 óra, fürdetésre otthon vagyok). De ha a férjem is és én is heti kétszer eljárunk, akkor mikor leszünk együtt, mint család?

First world problems.

*Van egy mese arról, hogy a 30 éve együtt élő házaspárból mindig az egyik ette a zsemle alját, a másik a tetejét, pedig egyik sem azt a részét szerette, de azt hitték, hogy a másik azt szereti.

Mikor még terhes voltam, akkor úgy gondoltam, hogy nagyrészt hordozni fogom a kislányt, mert a környék nem túl akadálymentes, minden bolt és gyógyszertár néhány lépcsőfokkal feljebb, vagy lejjebb van, mint az utcaszint. Babakocsiba csak azért ruháztunk be, mert apumtól kaptuk ajándékba, de alapból én lehet, hogy vártam volna vele pár hónapot.

Egyelőre a rugalmas hordozókendőt használom, ezt ajánlják addig, míg meg nem tartja a fejét, csak utána lehet a csatosba tenni. És amúgy teljesen jó, a gyerek irtó cuki, ha nyűgös, akkor otthon belerakom, így végzem a házimunkát, vagy ha leugrom boltba, akkor így megyünk, elöl a kicsike, hátamon a hátizsák. Babakocsival rémálom navigálni a környékbeli boltokban, szóval tényleg nagyon szeretem.

Hosszabb távra viszont nem tudom használni. Eddig két órát töltött benne legtovább, de amikor felébred, akkor sikítva vergődik benne és le kell szednem azonnal. A kendő meg 5 méter hosszú, megkötés közben lelóg a vége a földre. És amúgy meg hova teszem a gyereket, amikor le akar jönni? Ha olyanja van, akkor a kezemben is boldogtalankodik, és le kell tennem. Szóval ha több órára elmegyek otthonról, akkor marad a babakocsi, amivel meg csak a nagykörút vonalán vagyok mozgékony, mert egyedül fel sem bírom tenni a járművek nagy részére.

Nemsokára már használhatom a csatost, amivel legalább könnyebben magamra veszem, de ez akkor sem oldja meg azt a problémát, hogy hova tegyem le a kicsikét, ha nem éppen valakinek a lakásán vagyunk, hanem nyilvános helyen. Vagy a fiatal anyukák maradjanak otthon, ne mászkáljanak étterembe, és különben is a konyhában a helyem?