AnnGel blogja

Nem is azt nehéz elfogadni, hogy mi magunk nem vagyunk örök életűek, hanem hogy azok, akiket szeretünk, egy nap meghalnak majd. Ébredtem már zokogva arra, hogy azt álmodtam, nincsen többé.
Nem akarom elveszíteni azt, akihez kisgyermekkorom legszebb emlékei kötődnek: ő csomagolt nekem ételt kis batyuba, mikor úgy döntöttem, világgá megyek, ő az, aki cérnával pórázra kötötte nekem a cserebogarakat, és aki azt mondta, tegyem csak a szöcskét meg a sáskát egy befőttesüvegbe, mert milyen jól eljátszanak majd (azóta tudom, hogy a sáska rovarokkal táplálkozik). És egyszer csak utolértem, sőt magasabb lettem, ő pedig csak megy egyre össze, és egyre betegebb. Nem akarom.

Átvettem új pólóimat, amit Athinánál rendeltem, most örvendés van. Az akciót kihasználva kapásból négyet, olyanokat, amiket már régóta szerettem volna:

• Nem. 
• Ez a felirat nem vicces 
• I'm away from my computer
• Meg ezt.

Sajnos az "értem én, csak leszarom" elfogyott.

Rendkívül termékeny napom volt ma (NOT). Végülis csak egy halom dolog gyűlt már össze, amit át kellene nézni, vagy gyakorolni, vagy tanulni, de úgy tűnik a "három nap múlva két ZH-t is írok, és még nem készültem semmit" féle stressz nélkül nem megy. Pedig menni szokott, de most hatalmas lustulások vannak folyamatban. Meg Joey nézések. Meg South Parkok. Hát ejnye.

Megvolt a heti "varázsoljunk különböző formájú és színű foltokat lábunkra" projekt (aka szablyavívás), és bármennyire is próbáltam, nem sikerült szó szerint megjegyeznem a közmondásokat. Erre emlékszem (remélem, jól):

Ki másnak adományából él, elveszítette szabadságát.
Láncban nehéz táncolni.
(17. századi erdélyi közmondások)

Holnap megint nem megyek aikidora, mindenki kidőlt, semmi kedvem idegenek közé menni egyedül, amúgy is hazamegyek, és ha suli után elindulok, akkor tökre korán otthon vagyok (és találkozhatok egyik szívcsücsökkel) (igen, csillag alakú szívem van), ha pedig megvárom az edzést, akkor csak éjjelre kóválygok haza.

Ma ismét fiatalabbnak néztek a valós koromnál, mondjuk nem sokkal, csak arra kérdeztek rá, hogy elsőéves vagyok-e. Ez különben nem meglepő, rendszerint 18nak sem néznek, pl ha vendégségben vagyok családdal, nem töltenek nekem alkoholos italt, ha csak nem kérem külön, viccesen megjegyezve, hogy "hát elmúltam ám 18" (amire legtöbbször döbbenten néznek a szüleimre, hogy most tényleg??). Tavaly nyáron külföldön pedig 16 éven aluliaknak járó kedvezményt akartak nekem adni (akkor voltam 20), ezek szerint ennyire gyerekképem van. Nade amit furcsállok, hogy ilyenkor nem győznek az emberek bocsánatot kérni, hogy jajj, csak elsősnek néztelek, sry. Inkább nézzenek 21 évesen 18nak, mint 28nak, nem?

Más: ma láttam. Azt hittem, ilyen csak a filmekben van, de nem. Nő. Magassarkúban tipegve. Kezében csivavával. Felöltöztetett csivavával. Ilyen tényleg létezik.

Viszont most roppant fontos kérdés gyötör: bemenjek-e 8ra suliba építészeti alapismeretek órára?
Mellette: nincsen belőle jegyzet, csak ami az órán elhangzik.
Ellene: eddig egyszer sikerült csak valami tananyagszerűséget leadniuk, amúgy mindig elpofázzák és sztorizzák az órát + egy érv: nagyon korán van.
Szörnyű dilemma.

Hetente kétszer takarítom a szobámat, alig vagyok itt, mégis.

Fekete hajszál a kajában.

Hajszál a fürdőben.

Az ágyneműben.

A mosógépben.

A ruháimban.

Táskám cipzárjába akadva.

+ Garou bár lassan egy hónapja, hogy járt a szobámban, de még mindig megtalálom szőke szálait.

Hm.

Hogy néznék ki kopasz fejjel? Meg ideje lenne körbenéznem a kopasz férfiak között, és lemondani a nagyszőrösvikingetakarok mániámról, legalább erről az egy dologról le lenne a gondom.

Erről jut eszembe, hogy tavaly nyáron, mikor Garouval elkezdtünk találkozgatni, Anyu ruhahajtogatás közben arról faggatott, hova is tűnök mostanában, én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy eltereljem róla a szót. Valahol az "ánem, semmi, csak izé, na, csak néhány baráttal találkozom" magyarázkodás közben felemelte a fekete nadrágomat, lecsippentett róla egy hajszálat, és csak ennyit mondott: "Hadd találjam ki: szőke és hosszú hajú..."
A történetben a ciki rész az volt, hogy Apu el kezdett gondolkozni, hogy "Na, de mit keresett a haj a NADRÁGON?", és sehogy sem lehetett meggyőzni a "lehullott a székre, és onnan rátapadt" ill. "a felsőmről mosás közben került rá" verziókról.

(De ez még mindig sokkal kevésbé kellemetlen sztori, mint az, ahogy közölni sikerült vele, hogy már nem vagyok, khmm... Szóval hogy az esküvőn a fehér fátyol már nem lenne aktuális. Na aaaaaaz aztán egy érdekes párbeszéd volt, de itt nem mesélem el csakazértsem, hehe :P)

Ezt szívem azon kettő csücskének küldöm, akik mindig sokat dolgoznak:

FIGYELEM! Megjelent egy új vírus, amelynek neve: "munka".

Ha "munkát" kapsz valamelyik kollégádtól, vagy a főnöködtől, semmilyen körülmények között ne nyúlj hozzá! Ez a vírus teljesen megsemmisíti a magánéleted, és nincs időd hogy emlékeidet,élményeidet rendszerezd. Ha kapcsolatba kerülsz a vírussal, azonnal vedd a kabátod, szólj két barátodnak és menjetek egyenesen a legközelebbi kocsmába vírust irtani! Rendeljetek 3 italt, ismételjétek meg 4-szer, ezután, majd tapasztalhatod, hogy a "munka" teljesen kitörlődött az agyadból.

Azonnal küldd el ezt a figyelmeztetést legalább 5 barátodnak!
Ha azt veszed észre, hogy nincs 5 barátod, akkor te már megfertőződtél a
vírussal, és a "munka" irányítja az egész életed.....
(Iwiw üzenőfal)

Néztünk Gamers-t (youtubon fenn van), szerepjátékosoknak ajánlom. A sztori lényegében az, hogy egy parti játszik, és amit játszanak, azt látjuk live-ban is, tele rpg-s poénokkal persze. Vicces. Szerepjátékos kifejezések ismerése (angolul) előny.

Egy újabb hozzám közel álló ember betegedett le, tuti, hogy mire ők meggyógyulnak, addigra én fogok haldokolni. És még mindig nem ünnepeltem meg a nyelvvizsgámat... asszem ez jövő hétre marad, addigra talán helyrejön mindenki.

A végére pedig egy okosság:
- Jajjjmár, megint egy piros pötty a fejemen, de miért??
- Piros pötty? Az mutatja, hol vagy. Legalább mindig tudod, hogy éppen itt vagy!

Tanévkezdés óta az első szerda, hogy itthon vagyok, és nem a szokásos babzsákos-filmnézős estén.

Nem történt semmi izgalmas ma, azon kívül, hogy ülve, nyitott szemmel elaludtam jogon, hazaérve ledőltem aludni, nemrég ébredtem, és hihetetlen mennyiségő szemetet toltam be az arcomba (egészséges táplálkozás rulz).

Egy csomóan betegek körülöttem, holnap és pénteken is egyedül fogok edzésre menni. Gyász.

Hétfőn megdícsérték a bőrömet, hogy egész szép, naná, hogy válaszul megint bedurrant.

Túl fáradt vagyok, hogy értelmes dolgokat műveljek, túl éber ahhoz, hogy aludjak. :hiszti:

.....

Inkább átmegyek Garouékhoz :P

• tolltartó, benne kedvenc tollaimmal
• gyűrű, amit a ballagásomra kaptam (szüleim ki fognak nyírni)
• kedvenc harisnyám (egyetemi pad áldozata)

Egy perces néma csend.

Amilyen szar volt az előző hetem, a mostani eddig olyan jó. Tegnap ugye a nyelvvizsgaeredmény, aztán találkozás egy kedves ismerőssel, majd filmezés Garouéknál (el sem hiszem, hogy egy héten belül kétszer is képes voltam megnézni a Wayne világát, maradandó agykárosodást szenvedtem), reggel első előadásról fél órás késés, másodikat ellógás, helyette kedvenc fizikusommal Kung Fu Panda nézés (bérházban lakik, abban a körfolyosós fajtában, imádom, énisolyatakarok!), harmadikon figyelés helyett oroszra készülés, majd KVzás lyukasban, oroszóra, közben kiszámolták az ösztöndíjamat (sok), szóval most juhhéj.

Megnéztem a részpontszámaimat, és nagyon meglepődtem: lyukasszöveg-töltögetéstől nagyon féltem, erre 73%ra sikerült (gyakorlásnál mindig sokkal szarabbra), az olvasott szöveg értése (amit nagy erősségemnek tartok) ennél rosszabb lett, de még mindig 60% felett (gyakorlásnál jobban ment), ami pedig lehúzta, az az íráskészség (utálom azt gyakorolni, meg is látszik, 50% alatt van) és a tömörítés, amit a nyelvvizsgán volt alkalmam először kipróbálni (ennek ellenére 50% fölé kúsztam vele). Éreztem én, hogy necces, hehe.

És most kurvára mással kéne foglalkoznom (csodás minőségmenedzsment csoportmunkához anyagot gyűjteni), érdekes ooommmm, szeretem ooommmm.

Írásbeli: 61%
Szóbeli: 71%

Megvan a nyelvvizsgám. Víííííj.

Miért vagyok ideges, mikor már minden el van döntve? Most már nem változik semmi, nem tehetek semmit.

Ideges ember nincs, csak hülye.

Idegeskedni nem más, mint mások faszsága miatt magadat büntetni. (bár ez most pont nem illik erre a szituációra)

Ha este örömmámor lesz, akkor azon fogok csondálkozni, hogy miért is volt ez a felhajtás, hiszen sikerült, és felesleges volt az izgulás, hiszen. Ha pedig nem... akkor nem.

Ófaszom.

(ja amúgy nyelvvizsgáról (is) van szó. 7 óra múlva eredmény)

King legutóbbi regénye meglepően rövid: utószóval együtt is csak 163 oldal, így ma délután elkezdtem, és kisebb megszakításokkal pár óra alatt be is fejeztem. Gondoltam írok róla valamit azon kívül, hogy höh, zsír, de bajban vagyok: ha többet elárulnék, mint a fülszöveg, félő, hogy lelövöm az egészet. De azért megpróbálom.

Maine partjaitól nem messze egy szigeten Stephanie négy hónapos újságírói gyakorlatát tölti, a helyi lapnál dolgozik, amit rajta kívül még ketten szerkesztenek, Vince és Dave. A két öreg egy augusztusi délután elmesél a lánynak egy húsz évvel ezelőtti történetet, ami soha nem került publikálásra. Nem arról van szó, hogy az emberek ne szeretnék a rejtélyeket... de ebben túl sok az ismeretlen tényező, és nincsen benne egy biztosan sem.

Adott egy parton ülő hulla, akiről senki nem tud semmi. Nincsenek iratai, csak némi pénz, cigaretta, torkában pedig egy falat megrágott marhasült. Honnan jött? Miért jött? A rendőrség gyorsan lezárja a nyomozást, csak a két újságíró keres tovább. És minél több a válasz, annál több a kérdés...

King ez alkalommal krimivel szögez minket a fotelba (engem speciel egy kád vízbe), pörgős, feszült, letehetetlen történet. Tetszett.

Star Warst nézek a ProSieben-en, jobb szórakozás, mint gondoltam. Hehe.