AnnGel blogja

Nem is azt nehéz elfogadni, hogy mi magunk nem vagyunk örök életűek, hanem hogy azok, akiket szeretünk, egy nap meghalnak majd. Ébredtem már zokogva arra, hogy azt álmodtam, nincsen többé.
Nem akarom elveszíteni azt, akihez kisgyermekkorom legszebb emlékei kötődnek: ő csomagolt nekem ételt kis batyuba, mikor úgy döntöttem, világgá megyek, ő az, aki cérnával pórázra kötötte nekem a cserebogarakat, és aki azt mondta, tegyem csak a szöcskét meg a sáskát egy befőttesüvegbe, mert milyen jól eljátszanak majd (azóta tudom, hogy a sáska rovarokkal táplálkozik). És egyszer csak utolértem, sőt magasabb lettem, ő pedig csak megy egyre össze, és egyre betegebb. Nem akarom.