AnnGel blogja

The final victory
Has crushed the autumn silence...

Az estére nem tudok mást mondani, mint hogy apró csodák sorozata. Véletlenek nincsenek, ezt már régóta tudom, de ez az este...

Enyhe gyomorgörccsel indultam koncertre, mivel előtte nap Heidenfesten nem láttam, hogy bárhol lehetne jegyet venni a helyszínen, s bár nekem már volt, Garounak még nem. Késve érkeztünk, kapunyitás 19.00-ra hirdették, mi fél 8 körülre keveredtünk oda, de nem maradtunk le semmiről, bezárt ajtók előtt hatalmas sor fogadott minket. Körülnéztünk, hátha találunk egy másik ajtót, vagy ablakot "kassza" felirattal, de nem, így odamentem az első emberhez, aki útbaesett, és megkérdeztem, tudja-e, hol lehet jegyet venni. Nem tudta, de minő meglepetés, van egy eladó jegye, mert barátnője megbetegedett és nem tudott jönni. Micsoda véletlen.

Remember Twilight-ról nem tudtunk semmit, hegedűs zenekar, nem volt rossz, igaz jó sem, vártam már, hogy végezzenek, bezsongtam már Haggardra. Első sorba furakodtunk, mivel nem aggódtam összetaposás miatt, ez a zene nem pogós, és kb feleannyian voltak, mint Heidenfesten, így nem volt nyomorgás sem. Beállás közben említette Garou, hogy a legutóbbi koncertjükön a Final victory-ból énekeltettek, ő pont ma értette meg a szöveget a buszon ülve, szóval gyorsan megtanította nekem is. Várakozás közben el is dúdoltam párszor, mert eddig csak annyit tudtam belőle, hogy "The final victory hmmm hmmm hhhmmm silence".

Aztán megjöttek. Ők. És Su, (az egyik énekesnő) úgy táncol, úgy mozog, hogy még én is tátott szájjal bámultam. És a zene... gyönyörű. Hatalmas élmény volt első sorból nézni őket, hallani őket, torkom szakadtából üvölteni, hejj-hejjezni (fájó torokkal persze, Heidenfest eléggé betett neki). Su pedig mindenkivel felvette a szemkontaktust, mindenkire rámosolygott, egy tündér az a csaj. Az énekeltetés sem maradt el, The final victory... Énekeltem, mint a valagadűt veréb, és MEGHALLOTTÁK! Asis mondta, hogy oké, a fiúkat hallja, de hol maradnak a lányok? Majd rám mosolygott, rám mutatott, és mondta, hogy engem hallott. Azután letörölhetetlen lett a vigyor a képemen, mert hallottak, engem, és ez vííííííííj.

A koncert befejeztével Garou kétszer is kapott Asis-tól (egyik énekes) pengetőt, miután mutatta, hogy az elsőt kiverték a kezéből, és nem találja. Az már csak plussz poén, hogy egy hülye részeg állat kiverte a másodikat is a kezéből, engem meg majdnem összetaposott, így úgy leordítottam a fejét, hogy a körülöttünk állók csak néztek. Aztán a tömeg elvonult, mi pedig nem is egy, nem is kettő, hanem három pengetőt találtunk a földön, hehe. Így kell ezt.

Garou előrelátó módon hozott magával fényképezőgépet, tudta, hogy a tagok koncert után szoktak a rajongókkal fotózkodni. Kár, hogy az elemet nem hozta el bele... Nade így is lett aláírásunk, nekem Asistől, Sutól, a másik szoprán csajtól (elfelejtettem a nevét, és nem találom neten sem, hamu a fejemre (update: Manuela)) és Fifitől (ő is énekes, csak tenor) (igen, 5 énekes van). Fifi rámnéz: te voltál az, aki énekelt? Nekem meg majdnem leesett a fejem teteje, úgy vigyorogtam, hogy igen, én vagyok a singing girl. És azt mondta, hogy hallott engem. ENGEM. VÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍJ!

A társaság, főleg az énekes csajok, meg az egyik hegedűs, rendkívül barátságosak, közvetlenek, és imádják a rajongókat, mosolyogva dedikálnak, állnak össze bárkivel egy fotó erejéig. Egy élmény volt velük találkozni, ha legközelebb jönnek (és azt mondták, az nemsokára lesz), én biztos ott leszek.

Haggard! Haggard! HaggardHaggardhaggardhaggardhagagagagaggaaarrrd.

(Garou beszámolója itt.)

Fellépők:

Manegarm
Equilibrium
Catamenia
Eluveitie
Primordial
Finntroll

Előre féltem, hogy sok lesz az ember, a hely meg kevés, és rövid úton széjjel leszek taposva, de nem. Rengetegen voltunk, de találtunk egy helyet, ahonnan láttunk is, nem is volt nyomor, se nem pogó, és ha kedvünk tartotta, hajdobálásra is volt hely. Manegarm kezdett, bementünk, meghallgattunk egy számot, nagydarab izmos énekes hírómetál beállással, kb ennyi maradt meg belőlük.
Következett az Equilibrium, buli-folk metál, teljesen nemnormális tagokkal, alsógatyában léptek fel (a női tagon volt még egy felső), jó zene (kár, hogy félplayback volt, se dobost, se szintis nem láttam :S), de az idő nagy részében a férfifenekek/felsőtestek stírölésével voltam elfoglalva.
Catamenia-t régebben hallgattam, szerettem, de az utóbbi 5 évben nem követtem munkásságukat, így nagyon meglepett, hogy a hörgős-de-dallamos zene helyett hörgős-dallamos-dallamos énekessel megspékelt zenét kaptam. Jóféle.
Eluveitie-re már kellőképpen bemelegedtem, néhol pörgős, máshol meseszép zenét játszik a csapat, egyszerűen fantasztikus, nagyon szeretem őket. Az énekes egy jelenség, a hegedűs és a tekerőlantos leányzók tünemények, ahogy néztek egymásra, ahogy mozogtak, látszott, hogy buliznak és élvezik azt, hogy ott lehetnek. Azt sajnáltam, hogy nem játszották azokat a dalokat, amikben a lányok énekelnek, és nem csak a háttérben vokáloznak, de hát semmi sem lehet tökéletes. Zúzás és csodás dallamok váltották egymást, hamar elszálltak a percek, és már búcsúztak is, átadva a színpadot a Primordialnak.
Na mi ekkor mentünk ki. Hallottam és olvastam sok szépet róluk, mikor megjelent a The Nameless Dead, akkor hallgattam is őket, de nem fogott meg, egyszerűen nem maradtak meg a dallamok, mindeközben pedig egy olyan lehúzó, életelkedvtelenítő zene, hogy az ereimet vagdosom tőle.
Finntroll-ék alatt ismét volt alkalmam izmos szőke félisteneket bámulni, és persze zúzni is közben. Nem vagyok akkora fanatikus, hogy a svéd szöveget kívülről fújjam, de szeretem őket. Sajnos jobb számokat is össze tudtam volna válogatni, de a fél műsor így is abszolut kedvencekből állt (Jaktens Tid, Trollhammaren stb).

A zenekarok turnéjának ez volt az utolsó állomása, így a csapat már összeszokott, minden fellépőnek volt olyan száma, amiben részt vettek a többiek, a Finntroll utolsó számára volt vonatozás, fejre harisnya húzás, mások összetejszínhabozása... Ők is buliztak, és jókedvük átragadt a nézőkre, hihetetlenül jó hangulat volt, és ezt az itt-ott gyengélkedő hangzás sem tehette tönkre.

Van valami ellentmondás abban, hogy "I'm away from my computer" feliratú cuccban ülök a gép előtt.

A tegnapi baszóskardozós filmben végig kardoztak, ellenben csak egyszer khm. Felháborító.

A Don Pepe meg nemes egyszerűséggel nem hozta ki a rendelt pizzánkat. Innentől máshonnan rendelünk, asszem. Tudatos vásárlók vagyunk ázzeg.

Death Note-ot is néztünk (anime-t, nem a filmet), japán hang, angol felirat, elolvasni sem tudtam, olyan rövid ideig van kinn. Határozottan nem tesz jót a filmélménynek, ha mindig visszatekerem, hogy "mitmondott??".

Tegnap és ma a metrón tömegben hangosan kimondtam, hogy pénisz. Senki sem figyelt oda.

Lehet, hogy nem vagyok teljesen komplett? (Biztos.)

És még ma sem csináltam semmi érdemlegeset. Nihil van, lustaság, cselekvésképtelenség. Világvége.

Ápdét: a mobilom is haldoklik, sms-t nem küld. Most már tuti, hogy világvége lesz.

Vasárnap Heidenfest (vettem CDt, és zászlót is, ez utóbbiról még mindig nem tudom, hova a rossebbe rakom ki), hétfőn délelőtt felépülés, statisztikára bevonszolódás, majd hazaérkezés, kaja, készülődés, Haggard koncert. A koncerten tombolva jöttem rá, hogy a napomat úgy kezdtem, hogy még Finntrollon voltam (éjfél után fejezték be), és most megint ugyanott (Diesel club) vagyok koncerten megint. Na EZ a laza.

Koncert után Garouéknál alvás, másnap órák nagy részéről ellógás, helyette Death Note olvasás, majd autogen tréningre bekúszás (vicces volt úgy lazítani, hogy közben olyan izmaim fájtak, amiknek a létezéséről eddig nem tudtam), s aztán orosz, majd egy olyan teázóban jártam, de olyanban, hogy hű, és tök jó, és hű. Éjfél után hazakeveredés (a 3. nap egymás után...), ma hálisten tanítási szünet, így nem benn aszalódok reggel 8tól délután fél 6ig, hanem itthon.

Gondoltam ügyes leszek és szorgalmas, 8kor felkelek, és tanulok pénteki ZHra. Ehelyett: 11kor reggel felkelés, szobát rendberakás, mosás berakása, szennyesedények kivitele, elmosogatása, KV lefőzése, múltkorról kinnmaradt megszáradt ruhák beszedése, hajtogatása, majd zuhany, hajmosás, teregetés, időközben kihűlt KV megmelegítése, takarítás... végül gép elé zöttyenés, segédanyagot neten felkutatás, segédanyag hiányának konstatálása, és bukásba belenyugvás. Keresztfélévben majd bejárok órára :muhahaha, plafon leszakad, stb:.

Most még pusztulok egy kicsit, úgy teszek, mintha csinálnék is valamit, aztán este Garouéknál "vikingindiános baszóskardozós film" nézés (by Tadam), holnap egy darab oroszra bemenés, pénteken meg ZHzás (vagyis találomra írogatás, x-elgetés).

Tehát a héten lustaságomnak és tan.szünetnek köszönhetően 5, azaz öt darab előadáson (tehát 5*90 perc) veszek részt (14 helyett). Hogy elkanászodtam így a 3. év közepére, ejnye!

Most pedig tanulnom kéne, ha nem is a pénteki, de legalább a hétfői és szerdai ZHra, mert aztán itt fogok sírni hétvégén, hogy "jajjjjjelcsúsztam, nem fogom tudni befejezni".

Na, ennyit a whocares rovatból, amiről még majd írni szeretnék:

• Heidenfest
• Haggard
• teázó ajánló
• könyvajánló

(Igen, beszélni is sokat szoktam. Egyéb kérdés?)

Az, amikor valaki a kezemet nézegetve és tapogatva mond el rólam olyan dolgokat, amiket csak azok tudnak, akik jól ismernek.

Néha meglepődöm, milyen embereket ismerek.

Asszem berekedtem.

Hejj, hejj!

A folkmetál bandák nem teljesen normálisak.

Höjj, höjj!

Meg a nyakam is fáj.

27 látogató -> 9 feed
másnap már csak 13, de akkor 57 (!?) feed
aztán megint 23, 7 feed-del stb stb

Ez csak nekem nem tűnik logikusnak?

Hű, jó sokat frissítettem, olvassatok. Úgy döntöttem, Barcelonáról nem fogok írni, akivel találkozok és érdekli, annak úgyis mesélek/meséltem, és különben is olyan hosszú lenne, hogy senki nem olvasná el.

Ja, és ezen majdnem felejeltem a billenytűzetet: közönséges barnamedve.

1962-ben megjelent regény által felvázolt jövőkép elég nyomasztó: unatkozó fiatalok, akik kedvtelésből összevernek bárkit, aki az útjukba kerül, horrorsó gyévocskákat erőszakolnak meg, mert miért ne, és a rendőrség tehetelen velük szemben. Egyik ilyen csapat vezetője a narrátorunk, Alex, egy szüleit rettegésben tartó, komolyzenéért rajongó 15 éves fiú. Ő meséli el nekünk történetét, hogyan árulták el drúgjai, és hogyan kapta el a rendőrség, és ítélték el 14 évre, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért.

Igenám, de a börtönök csak tellnek, a politikai foglyoknak meg kell a hely, így miután Alex véletlenül halálra veri új cellatársát, elviszik egy speciális kezelésre, ami kiöli belőle a rosszat, és jó csoloveket varázsol belőle. De jó-e az, aki nem azért nem cselekszi a rosszat, mert nem akarja, hanem mert nem tudja?

Alexen megkezdik a terápiát, ami nem áll másból, mint hogy olyan szert adnak be neki, amitől nagyon rosszul érzi magát, és közben erőszakos filmeket vetítenek neki. A kezelés során a szervezete összekapcsolja a fájdalomérzetet az erőszakkal, a szex-szel, és - mivel a képsorok kísérőzenéje Beethoven - nagy szenvedélyével, a zenével is.

A fiút gyógyultnak nyilvánítják és kiengedik, de a világ már nem fogadja vissza. Szülei kidobják, egykori áldozatai felismerik, és mikor ütlegelni kezdik ő még csak védekezni sem tud a terápia miatt. A verekedés miatt kihívott rendőrök sem jobbak: Alex döbbenten fedezi fel köztük volt barátait, akik most bosszút állnak rajta mindenért.

A regényből 1971-ben film is készült, amit nem hiszem, hogy végignéztem volna, ha nem ismerem a könyvet. Nem tetszett a képi világa, bár tényleg megdöbbentő, a zenétől meg konkrétan a fogamat csikorgattam, bár lehet, hogy ez volt a cél. Volt egy sajátos hangulata, de nem ugyanazt adta vissza, amit a regény. Ez utóbbi sokkal nyomasztóbban tűnt nekem, mint a filmesített változat, még akkor is, ha a vége reménytelibb, mint a filmé. Aki megbírkózik az orosz szlenggel, az inkább a könyvet olvassa el, pár oldal alatt meg lehet szokni a sok idegen kifejezést.

Pénteken elmentem moziba megnézni a Simpson család alkotóinak új filmjét. Simpson család jó, Futurama naggggyon jó, gondoltam, az Immigrants-al sem lövök mellé. És tényleg nem.

Jóska (magyar) és Vlad (orosz) illegális bevándorlók Kaliforniában, az ő mindennapjaikról szól ez a rövid (72 perces) film, ami inkább tűnik több epizód egymásba fűzésének, mint egy kerek egész történetnek. A sztorik jól elkülöníthetőek, de ugyanarról szólnak: hogyan boldogulnak ketten a nagy ámerikai álomban. Van itt minden: gusztustalan alkalmi munkák, összetartó lakóközösség, kibírhatatlan házmester egy gonosz szipirtyó személyében, puccos partik, étteremnyitás, és megtudjuk, hogy csajokat felszedni egészséges életmóddal lehet. Jópofa, könnyed, helyenként obszcén, jókat nevettem rajta. Nem tudom, mit írhatnék még róla. Ajánlom.