AnnGel blogja

2020. január 28:

Szombaton délben érkeztek Barcelonában élő barátaim, hétfő estig maradtak. Nagyon jól esett a társaságuk, esténként éjfélig dumáltunk, napközben meg a gyerekek teljesen beléjük voltak szerelmesedve.

Szombaton még pont esett, délután viszont le tudtunk menni a partra, meg beültünk a kedvenc churros helyünkre. Vasárnap délelőtt ismét elmentünk az elveszett városba, sangriát ittunk, sütit ettünk, utána mi hazajöttünk a gyerekek miatt, ők meg maradtak még várost nézni Frigilianaban. Hétfőn végre eljutottunk Malagába, megnéztük a katedrálist, meg felmentünk a várba, a meredek emelkedőtől masszív izomlázam lett. Láttunk barátságos mókusokat, aztán sétáltunk a kikötőben is, hogy ott majd fiam elalszik a babakocsiban (nem). 5-kor végül hazaindultunk, barátaimat Malagában hagytuk, mert onnan indult a gépük.

Vissza akarunk még menni egyszer, férjemet érdekli a Picasso múzeum, meg egy csomó mindent nem láttunk még, de ezzel a nemalvással elég gáz. Persze aztán ennek is megvan az előnye, ma reggel fiam negyed 10ig aludt, legalább ennyi.

2020. január 26:

Egy hét múlva már otthon leszünk. Nem vagyok erre felkészülve!

Dolgok, amik hiányoznak:
- barátok, szociális élet
- család, nagyszülői segítség
- a kanapénk
- szárítógép
- a porszívó+felmosó takarítógépem
- normális fűtés, bár már tökre megszoktuk
- normális melegvíz, bár pár napja jött egy szerelő és azóta sokkal jobb

Dolgok, amiket nagyon nem várok:
- SÖTÉT, itt fél 7kor megy le a nap, otthon 5kor sírni fogok
- HIDEG, itt ha el akarunk indulni, akkor a gyerekek felveszik a cipőt, polárt, és mehetünk is
- hiányozni fog a finom mangó ??
- szuper ez a lakás, itt három háló van, mindenkinek van saját szobája

2020. január 24:

Nagyon jól jött az ki, hogy pont hétfőn és kedden voltunk Sevillaban, mert közben itt Nerjaban folyamatosan esett az eső. Ez sajnos azóta is tart, szerda nagyon durva volt, zuhogott és dörgött egész nap, végig a lakásban voltunk. Fiam megtanult felmászni az emeletes ágyra, kitaláltam, hogy ezt mivel akadályozhatom meg, szóval eseménytelennek nem mondanám a napot. A legjobb része az volt, hogy megtanult orrot fújni, és azzal szórakoztatott minket, hogy random módon orrot fújt, csak úgy bele a nagyvilágba, aztán menekült előlünk.

Csütörtökön elmentünk a Sea Life-ba, egy óra innen autóval. Elég gyorsan végigrohantak rajta a gyerekek, kevesebb, mint másfél óra volt, lányom egy csomószor félt, de a pici halak nagyon tetszettek neki. Meg a vidra! Nagyon jól sikerült a nap, a gyerekek cukik voltak, élvezték. Azt gondoltam, hogy ez egy hosszabb program lesz, de elég hamar végeztük, aztán egy rövid séta után inkább hazamentünk, mert jöttek a sötét fellegek. Fiam aludt 40 percet az autóban, 4-re értünk haza.

Tanulság: vagy olyan programot csináljunk, ami után 2-3 között hazaérünk (mert utána még lehet altatni a gyerekeket), vagy olyat, ami után csak 6-ra érünk haza (és akkor vacsora, fürdés), de itthon tölteni egy komplett délutánt két kialvatlan gyerekkel nem túl ideális. Viszont 7-kor mindenki már ágyban volt, ennek is megvan az előnye.

Dolgok, amik most már tényleg nagyon hiányoznak:

• kórus
• tánc
• kozmetikus
• masszázs
• közös társasozás
• meg úgy egyáltalán: elmenni valahova, és ott csinálni valamit

Nnnyhhhgggg. Viszont a rendszeres esti séta rengeteget segít.

2020. január 21:

Sevilla második napja már sokkal jobban sikerült. A szállásunk tartogatott némi meglepetést, ugyanis az egyik háló a galérián volt egy légtérben a nappalival, ahol mi aludtunk. Felmerült, hogy a gyerekek kivételesen alhatnának egy szobában, de szerencsére letettünk róla, ugyanis fiam az utóbbi két éjjel fejen pörög, hajnali 3-kor nyomja az ammmmaaaaaa, appppaaaaaa műsort (nem sír, csak szólongat, de közben hason fekszik, úgyhogy lehet, hogy álmában?).

Szerencsére ezek után mindenki aludt negyed 9-ig, mi egy olyan kinyitható kanapén, ami rövidebb volt,
mint a férjem, lányom fenn a galérián. Frissen, üdén összepakoltunk, felesleges cuccokat elvittuk az autóba, aztán sétáltunk. A nagyobbik 10 perc után már hátra kéri magát, de ezt leszámítva nagyon jól viselte a programot, elnézelődött meg rohangált a katedrálisban, illetve a bikaviadal arénában meg elfoglalta magát azzal, hogy nyomkodta az audioguideot. Utólag jutott csak eszembe, hogy akár végig is picsoghatta volna, hogy uncsi, meg mikor megyünk már, de nem tette, mindenhol talált valamit, ami lekötötte, tök jó.

Egy ponton amúgy felcseréltük őket, a kisebbik gyerek háton, nagyobbik a babakocsiban, mégis van köztük pár kiló különbség. Fiam meg fél 4 körül beájult, aludt kicsit, és előtte is csak néhányszor borult ki, úgyhogy nagyon jól viselte mindenki a napot.

A kajamizériát müzliszelettel sikerült áthidalni, fiamnak már van annyi foga, hogy elpusztítsa, meg empenadat ettek, ami dolgokkal töltött pékizé.

A röpke 3 órás hazaúton végig telefonról csapattuk a mesét (lányom kérdezte is, hogy ilyen sokat nézünk?), sajnos továbbra sem alszanak az autóban, így nem hiszem, hogy bevállalunk más messzi célpontot.

2020. január 20:

Túléltük az autózást. Az volt az ötletem, hogy fél 11-kor indulunk, így belecsúszunk a délutáni alvásidőbe, és ettől hátha alszanak majd az autóban. Persze így később érünk Sevillaba, de amúgy sem lenne értelme odaérni délelőtt, hogy aztán a kimerült gyerekeket vonszoljuk a városban. Számításom csak részben jött be, a kicsi aludt 40 percet (a két és fél órás úton, grrrr), a nagy semennyit.

Ehhez képest egészen jól bírták a mindent, sajnos elég szeles az idő, rohadtul fáztam, sétáltunk a belvárosban, és megnéztük a Plaza de Espanat.

Elég kimerítő ez így, még akkor is, amikor éppen mindenki jól elvan, mert azt várom feszülten, hogy mikor fognak kiborulni a fáradtságtól. Ja, és továbbra sincsen ötletem arra, mit ehetnének napközben, mert eddigi tapasztalataink alapján nincsen olyan, hogy gyors tapasozó, a szendvicseket nem tudják jól megfogni és megenni, sós pékáru meg nem nagyon létezik.

A szállásunk belső kétszintes, úgyhogy a lépcsőzés a legnagyobb buli, és végül is csak a gyerekek 50%-a esett le róla, és csak az alsó három fokról.

Szóval eddig remek!

Ki vagyok merülve minden szinten, nem tudom, mi segítene. Tornázok minden nap, az jó, meg sétálok, tegnap például eltévedtem, és mire gyanús lett, az ikeánál voltam, ami 2.6 km tőlünk. Upsz. Illetve mostanában csinálok magunknak forró csokit esténként, és teszek bele egy kis töményet. Apró lépések az alkoholizmus felé.

Aztán esett a hó is múlt héten, mi meg kimentünk a gyerekekkel hóangyalt csinálni, és kinn volt a szomszéd is a gyerekeivel, hóembert csináltunk, fél 9 volt már, elkésünk az oviból, munkából, de leszartuk. Mert pont ezek a jó pillanatok a gyereknevelésben, amikor ilyen önfeledten örülnek dolgoknak, nem pedig az, amikor minden egyes nap nyúzni kell őket, hogy öltözzenek, siessen, fogadatmegmostad? És tudtam, hogy délutánra meg már elolvad nagy része, vagy megfagy, és talán erre fognak emlékezni, vagy valahol a lenyomata megmarad, hogy a friss hóban játszottunk reggel, és jó volt minden.

Talán azért vagyok így kifingva, mert szüleim pénteken elvitték a nagyot, és azt terveztem, hogy fiammal milyen jól elleszünk, csak egy gyerekünk lesz péntek délután meg szombat délelőtt, és az nagyon laza szokott lenni, mert végre nincsenek konflikusok meg veszekedések, hanem elmélyülten játszódhat amivel csak akar. Persze francokat, rohadt szar kedve volt, csak fél centire tőlem volt képes létezni, minden kellett neki, de semmi sem volt jó, állandóan ki volt borulva, vagy meg volt sértődve. Nehezebb volt vele, mint máskor kettejükkel, és nem erre készültem, kimerített. Vasárnap délután is meg voltak bolondulva mindketten, mindketten azt akarták, hogy játsszunk velük, csak mi, csak velük, ja, és pont azzal a játékkal, ami a tesónál ott van.

Ilyenkor nehéz élvezni a gyereknevelést, meg úgy általában kipihenni magunkat, hogy aztán hétfőn ismét belevethessük magunkat a munkába. Milyen jó, hogy sikerült feltöltődni hétvégén, ugye.

Persze fiamnak éjjel hőemelkedése lett, úgyhogy most itthon vagyok vele táppénzen. Most meg persze semmi baja nincsen, és végre kezd visszatérni az önálló játékhoz is, éppen egy terepjárót tologat elmélyülten az asztalon, amíg ezt gépelem.

2020. január 18:

A betegeskedő gyerekekkel pénteken elmentünk megnézni egy közeli falut, El Acebuchal-t, az elveszett várost. 1950-es években lett teljesen lakatlan, és úgy is maradt 1998-ig, amikor egy család fogta magát, és felújította a házakat. 2003-ig víz és villany sem volt bekötve.

Az odavezető út elég meredek volt, nincs messze, de szerpentines, meg egy csomó helyen rossz is, nincsen aszfaltozva. Az egész hely egyetlen utcából áll, és egészen varázslatos, hogy valahol a hegyekben, de mégis egy kis völgyben vagyunk, olyan, mintha karnyújtásnyira lennének a szomszédos dombok, és persze nincs egy négyzetcenti vízszintes felület sem.

A kiadó apartmanokon kívül még egy étterem működik még, gondoltam eszünk egy gyors ebédet (leves meg hideg elűétel), de nem volt gyors. Lányom jól bírja, fiammal azért elég meredek volt, de én eléggé lelazultam a fél liter sangriámtól ??
Fú, nagyon tetszett.

Fun fact 1: nincsen a társasháznak kukája, hanem a szemetet mindenkinek gyűjtopontokra kell elvinnie, amik néhány utcával arrébb vannak. Néhány utcára. Természetesen minden nap elvisszük, és nem szokott előfordulni, hogy négy zsák szemetet tárolunk a lichthofban.

Fun fact 2: földszinten van a lakásunk, ezért ki tudunk járni a lichthofba, ott tárolják a takarítócuccokat, illetve lehet teregetni is. Olyan, mint egy kis terasz, csak körbe van építve. Imádom, csak minden kiteregetett cuccunk bevesz valami egzotikus szagot. Legutóbb füstöt (??).

Ezen kívül az van, hogy nagyon betett most nekünk ez a betegség sorozat, több, mint egy hete betegek felváltva a gyerekek, ma végre úgy tűnik, hogy kezd belőle mindenki kilábalni. Két hete vagyunk itt, két hét múlva utazunk haza, és most ott állunk, hogy még Malagába sem sikerült eljutnunk, nem hogy távolabbi városokba. A héten az volt a prioritás, hogy délutánonként itthon legyünk, és a gyerekek nyugodt körülmények között kialudják magukat.
Jövő héten elmegyünk Sevillába, rászánjuk magunkat a 2.5 órás útra, de ott alszunk egy éjszakát, így talán könnyebb lesz. Légyszi maradjon most már mindenki egészséges.

2020. január 16:

A helyzet változatlan, de legalább a gyerekek sokat alszanak (ma délután pl 4 órát), gyógyulnak, mi meg közben netflixezünk, horgolok, olvasok. Azért igyekszünk így is kimozdulni, teszteljük a churros gyógyító hatását, meg szokásos tengerpartozás, amit fiam is kezd megszokni, és nem akar azonnal belegázolni a vízbe.

2020. január 15:

Arra számítottam, hogy a keddet pihenéssel töltjük (már amennyire pihennek a gyerekek), szerdán lányom még lázas lesz, de esetleg pénteken már elmehetünk Malagába. Ehhez képest ő ma már nem lázas (csak nyűgös), fiam meg újra az. Úgyhogy továbbra is itthon csapatjuk, mindenkinek új ágyneműt húztam, hogy nehogy attól fertőződjenek vissza, óriási kalandok.