A fejemben kerek blogposztok vannak, melyeket mindennapi utazás közben fogalmazgatok. Ízlelgetem őket, elégedett vagyok velük, úgy érzem, kifejezik azt, amit érzek és mondani akarok.
Gondolatban írtam már Stephen King novellásgyűjteményéről, Fehér Klára: Bezzeg az én időmben... c. könyvéről, a South Park balhés epizódjáról, és még sok minden másról, ami most nem jut eszembe.
A tánccsapatunk az első versenyünkön máris második helyezést ért el.
Büszke vagyok magunkra.
Időnként végiggondolom, miket szeretnék csinálni, ezeknek persze a felére nem jut idő, úgyhogy ilyenkor azon kezdem el törni a fejem, vajon hogyan osszam be az időmet még jobban. Aztán mindig rájövök, hogy már így is rengeteg mindent belezsúfolok azokba az órákba, mikor nem alszom és nem dolgozom, és szelektálni kell, mert nem lehet mindent.
Közben elfeledett piszkozatokat találok a bejegyzésszerkesztőben, sokat olvasok, örülök a jó időnek, libegőből lógatom a lábam, fellépőmelltartót varrok, operát nézek.
Hogy az április 21-es bejegyzést kicsit magyarázzam, voltam oktatáson, teamwork, globalization, success, innovation, trust, communication, eközben a velem szemben ülő kártyavárat épített a mobiljából és belépőkártyájából (később elővette a személyes iratait is).
És életemben először megkérdezték tőlem, hogy Ugye nem igazi?, ami különben egy tökre bátor dolog (mármint kérdezni), bár enyhén (nagyon) zavarbaejtő, szóval akkor most itt szeretném kijelenteni, hogy de, az.
Árkában pont elcsíptem egy divatbemutatót, hangos zene, fények, erős sminkben felvonuló lányok, tömeg, 100 méterrel odébb az aluljáróban pedig a kutyás férfi ("Az életre! És a kutyusnak is.") azt a dal furulyázza, ami úgy kezdődik, "Ha én rózsa volnék", de nekem mindig az a sor ugrik be, hogy "és ha egyszer rajtam lánckerék taposna...".
Célokról gondolkodom mostanában, hogy most nincsen, és eddig mindig volt, mert dolgozat, érettségi, ZH, jogosítvány, nyelvvizsga, munka, szakdolgozat, záróvizsga, és... És. Keresem magamnak a kitűzendő dolgokat.
Vajon miért van az, hogy ellenállhatatlan vágyat érzek az írószerek, különösen a füzetek, noteszek és post-itek iránt? Ma elmentem egy írószerbolt előtt, és röpke 20 perc tapogatás után vettem magamnak egy szép füzetet. A pénztár felé haladva találtam ki, hogy majd újra nekiállok annak a nyelvtan- és szókincsfejlesztő angol nyelvkönyvnek, amit szintén megmagyarázhatatlan okok miatt vettem meg, és akkor ebbe fogok gyakorolni.
Szóval füzetek és nyelvkönyvek, de miért, miért?
A mobilomon a vázlatok részben az alábbi szöveg van elmentve: Opera. Szetiszfek. Oktatas jatek mobillal. Verekedes. Sztereotipiakkal tal. Ugye nem igazi?
Nem úgy tűnik, mintha bármivel is utolérném magam, ma például direkt nem szerveztem be magamnak semmit, csak annyit, hogy függönyt mosok és pusztulok sokat. A nagy pihenésben persze eszembe jutott, hogy jó lenne blogot írni a hétvégéről, könyvismertetőt, meg cikket is gyártani, szobát takarítani, cipőt tisztítani, oktató DVD-ről liquid fusion hastáncot tanulni, lábat epilálni, fényképekről backupot készíteni.
A sok teendőben összeroppanva végül egész délután sorozatot néztem, de lesz majd még hétvége, és akkor tényleg majd.
Mostanában a mobilomba blogolok, de majd egyszer.
Amúgy meg boldog szülinapot kedvenc kétéves unokaöcsémnek.
Semmi sem tart örökké, ezért sejthettem volna, hogy eljön ez a nap is: végignéztem a The Office mind a hat évadát. A tragédiát még nem tudom, hogyan fogom kiheverni, de sürgősen találnom kell egy másik "rövid, vicces, lefekvés előtt megnézek egyet, de az sem baj, ha belealszom" sorozatot.
Melóhelyen nincsen kapkodás, nem dolgoztam egy szikrányit sem eddig, még betanulok, veszem át a korporét nyelvet, megindítom a rikveszteket, hogy öprúvolják a databéz ekszesszeket, és csonthülyének érzem magam a mítingeken, mivel csak a kötőszavakat értem.
Elkezdtem minden nap újságot olvasni, kényelmesen reggelizni, és munkatársakkal szocializálódni, mire nem jó az ingázás, időnként pedig eső elől menekülő csigákat mentek az állomáson, hogy meg legyen a napi jó cselekedetem.
:)
:)
Ezt mondtátok