AnnGel blogja

Persze kurvára nem meglepő*, de péntekre lerobbant a gyerek és én sem vagyok túl jól. Vagyis már csütörtök éjjel is, óránként kelt, ami halál. Péntek reggel mosott szarként vittem be, némi tanakodás után bevették, hazarohantam, lefeküdtem aludni. Fél 12-kor arra ébredtem, hogy hívnak, hogy menjek…

Gondoltam, összeszedem, hogy miket is csináltam a gyerek nélkül töltött pár órában, hogy aztán majd évek múlva sóhajtozva olvassam vissza, hogy milyen jó dolgom is volt. Hétfőn még együtt voltunk a bölcsiben, szóval akkor végig együtt voltunk. Kedden 11-re kellett érte mennem, addig bevásároltam.…

Annyira kipurcant a gyerek, hogy a tegnap éjszakát teljesen átaludta, egyszer sem ébredt, ilyen már hónapok óta nem volt. Ma már ott aludt, de látom rajta, hogy ez nagyon sok neki (és nekem is), elkeseredetten sírt és bújt hozzám, amikor megérkeztem. Ez még mindig jobb, mint ha reggel…

A héten elkezdte a kicsi malac a bölcsit (vagyis családi napközit, de egyszerűség kedvéért nevezzük bölcsinek). Férjemmel mindketten csak szeptember 4-én kezdünk el dolgozni, ami azt jelenti, hogy két olyan hetünk van, amikor már bölcsis a gyerek, de mi még otthon vagyunk. Na jó, nem teljesen két…

Volt itt egy félig megírt részletes bejegyzésem a hétvégéről, Börzsönystockról, illetve egy elolvasott könyvről, vázlatba mentettem, de most, hogy megnyitottam, csak egy üres oldal fogadott. Ideges vagyok. Szóval akkor csak röviden, mert még egyszer nincsen kedvem megírni, hogy csütörtöktől…