A nyaralás fárasztóbb volt, mint gondoltam volna, két napig azt hevertük utána a gyerekkel. Összesen 9 éjszaka volt, és ilyen hosszan még sosem utaztam el sem férjem nagyobbik lányával, sem pedig a kicsikével. Az eddig együtt töltött idő max 4 éjszaka volt, én meg nem mértem fel, hogy duplaennyire fogunk menni. Elkísértek szüleim is, mert egy ilyen hosszú utat két gyerekkel nem vállaltam volna be.
Szóval a Royal Caribbean Cruises-szel mentünk egy Stockhol-Helsinki-Szentpétervár-Tallin-Riga-Stockholm kört. Stockholmban odafelé és vissza is maradunk 1-1 éjszakát. Azért vonzott az utazásnak ez a módja, mert már régen szerettem volna eljutni Oroszországba, és így több várost is meg tudunk nézni, miközben nem utazunk közben, hanem egy hatalmas hajón vacsorázunk/alszunk/töltjük az időt. A kislány nem tűri az autózást, nem bír aludni sem, 40 perc is nagyon necces más vele, időnként megyünk Veszprémbe is, ami másfél óra, és általában elég horror. Szóval az a fajta nyaralás kizárt vele, ahol sokat kell autózni, a repülést pl sokkal jobban bírja.
Egy ilyen hajón 2500 utas van, kb 900 főnyi kiszolgálószemélyzet, 13 (!) emelet magas, van benne 6 étterem, bárok, mozi és színház (!!!) is, szóval egy úszó szálloda, sőt, annál is nagyobb. A kabinunk lehetett volna jobb, elég picsányi helyen aludtunk négyen. A kabin alig volt szélesebb, mint egy franciaágy, planfonból lelógó pótágyon aludt a nagy, egy utazóágyban pedig a kicsike, ami elfoglalt minden helyet a kabinban. De hát egy hajón vagyunk, szóval fair enough. A hajó mozgását csak időnként lehetett érezni, és akkor is csak enyhén, szóval nem voltunk tengeribetegek. Szomszéd kabinban laktak szüleim, bébiőrt vittünk, de voltak olyan esték, ahol egyszerűen én is lefeküdtem a gyerekkel együtt, olvasgattam magamban*, ami jól feltöltött. Itt szúrnám közbe, hogy féltem ettől az egy szobában alvástól, de nagyon bejött. A gyerek egy darabig nézett, hogy mi van, meg próbált kokettálni (én meg a könyvem mögé bújni), aztán lapozgatta egy kicsit a saját könyvét és eldőlt. A negyedik napra annyira megszokta a környezetét, hogy fektetés után ott is lehetett hagyni, bébiőr bekapcs, szóval mint otthon.
Szóval a hajó elképesztően felszerelt, baromi jókat ettünk, rengeteg program volt, amikre főleg este mentünk, hiszen napközben városnézés. Három évesnél idősebb gyerekek számára már szerveznek foglakozásokat, a nagylány rendszeresen ott volt este 7-10 között, addig mi ettünk, a kicsit fektettük, aztán vagy szüleim, vagy mi férjemmel mentünk, ittünk valamit, beültünk a moziba** stb. 3 év alattiaknak volt játszóház is, de az egyben volt a zártkörű bölcsivel is, úgyhogy csak akkor mehettünk be használni a helyet, hogy ha éppen nem ment gyerekmegőrzés, de a városnézés-kajálás-fektetés annyira gyorsan zajlott, hogy csak egyszer tudtunk odamenni fél órára. És persze mindenki elképesztően barátságos, segítőkész, kedvesek a gyerekekkel, nagyon pozitív élmény volt.
Maga a hajóút vasárnaptól vasárnapig tartott, és minden nap kikötött valahol a szombatot kivéve. Mindegyik kikötőből ingyenes buszok vittek a belvárosba, és magunknak szerveztük meg a napot. Alapvetően úgy szeretek várost nézni, hogy megyünk kicsit, eszünk valami helyit, iszunk egy kávét, bemegyünk egy-két helyre. Ezt nagyjából meg is valósítottuk mindenhol, kivéve Szentpéterváron, mert mivel nem tudtunk magunknak vízumot szerezni, ezért kénytelenek voltunk szervezett túrára menni, ami rendkívül hajtós volt. Két napig fel a buszra, le a buszról, be egy palotába, ki a palotából, fel a buszra, le a buszról. Fél 6-kor kelés, 7-kor indulás, folyamatos rohanás, nulla rugalmasság. A beléptetési para miatt soha nem mehettünk egyedül sehova, nem volt olyan opció, hogy akit érdekel, az megy, akit nem, azzal másfél óra múlva találkozó itt meg itt. Mindig együtt mindenhova rohamléptekkel, és ha lemaradsz, akkor nagyon lemaradsz, mert két pillanat alatt eléd tolakszik három másik turistacsoport. Ez így már eleve iszonyú fárasztó volt, de ehhez még hozzájött a gyerekfaktor, éppen elalszik a babakocsiban, erre szálljunk vissza a buszra, vagy éppen elalszik a buszon, erre szálljunk le a buszról. Hősiesen viselte, de nagyon nyűgös volt. Slusszpoén, hogy végül sikerült autentikus orosz kaját ennem, de nem Szentpéterváron, hanem Rigában.
Némi nehézséget okozott, hogy bár 8 hónapos korában a kislány simán végigült velünk egy éttermi vacsorát, most már viszont egy kávét sem bír végigvárni. Persze még nem jár, úgyhogy az sem opció, hogy addig sétálok, mozgok vele egy kicsit, és amikor elfárad, akkor be a babakocsiba, hiszen nem ereszthetem el Riga főterén, hogy akkor mássz. És míg 8 meg 10 hónaposan egész nap elvolt a hátunkon, most már nem csípte az egész napos babakocsizást (ha nagy volt a dráma, akkor a hátamra vettem, sokszor javított a helyzeten). Az első napokban még nem volt probléma, de a végére nagyon megutálta, és azt hiszem, hogy nem is a mozgásigénye miatt, hanem amiatt, hogy nem volt önálló játszóideje. Itthon nagyon szeret mászkálni, pakolászni, de itt felkeltünk, svédasztalos reggeli, amit 10 percig tolerált, utána ki akart mászni, de azt nem lehetett, mert étterem. Aztán babakocsi egész nap, este megint vacsora, szóval nem volt alkalma arra, hogy magában zúzzon.
Másik nehézség, hogy a nagylánnyal utaztunk, aki érthető módon az apjára volt tapadva, ami miatt én meg kvázi egyedül voltam a kislánnyal. Szüleim rengeteget segítettek fizikailag, mármint tolni a babakocsit, meg pelenkázni, ölbe venni, de az a folyamatos figyelem, amivel azt követed, hogy éhes/fázik/álmos, az nagyrészt rám maradt, hiszen férjem figyelmét nagyrészt lekötötte a nagylány. És ez nem olyan, mint ha két közös gyerekkel nyaralnánk, mert úgy gondolom, hogy akkor kiegyenlítettebb a helyzet, jobban együtt vagyunk, és nem válik így külön a társaság. Ha a nyaralásnak az a célja, hogy együttt legyünk és összekovácsolódjunk, akkor érdemesebb két külön nyaralást szervezni: menjen el a férjem kettesben a nagylánnyal valahova, aztán menjünk el mi hárman külön. Ha pedig szeretnénk, akkor a két gyerek meg tölthet együtt időt a nagyszülőknél is. Mindenesetre azt az utazás felénél megállapítottam, hogy nem szerencsés dolog ebben a felállásban együtt utazni, mert így inkább szétfele hullottunk.
*Veres Attila: Odakint sötétebb
nagyon tetszett az eleje, ez az alternatív valóság, remekül szórakoztam az idézeteken. a történetet a háromnegyedénél be kellett volna fejeznie a szerzőnek, sajnos ezt nem tette meg. a vége már nagyon nem érdekelt, de ettől függetlenül szuperül volt felépítve a világ.
**Két filmet néztünk meg: the space between us, ami rettenetesen rossz, meg a T2 trainspottingot, ami meg nagyon nagyon jó.
Ezt mondtátok