Teljesen másról akartam írni, de szeretném megörökíteni a ma esti idillt, ahol szól a nappaliban a zene, a férjem telefonját nyomkodva fekszik a kanapén, a gyerek meg egy ikeás dinnyével a kezében kukucsolósat játszik vele. Ezekre szokta a férjem mondani, hogy az élet nem lesz ilyen nyugis két gyerekkel, de azt hiszem eléggé megváltoztak a fogalmaink arról, mi számít nyugisnak. Legalábbis tavaly ilyenkor egy fel és alá zúzó picinnyel töltött estét biztos nem neveztem volna annak.
Mostanában tényleg valószerűtlenül idilli az élet, elmentünk strandolni, utoljára 3 hónapos korában voltunk (akkor feküdt a pléden, majd aludt három órát a babakocsiban az árnyékban). És a strandon is marha jól érezte magát, imádta a strandsátrat, kukoricát rágott négy foggal, kenyérmorzsákat csipegetett fel a plédről, mi pedig feküdtünk és chilleztünk.
Férjemnek átmenetileg nincsen munkája, nincsen semmi dráma, fizut még kap, csak bejárnia nem kell. Örülök, hogy ez augusztusra esett és nem mondjuk novemberre. Igyekszünk kihasználni ezt a ránk szakadt nyaralást, de elég fura a helyzet. Hétvégente meg szabik alatt eddig mindig mentünk valahova, most meg vannak napok, amikor csak itthon chillezünk, ami szokatlan. Nem várt nehézség, hogy a kicsike az apján lóg, ami egy részről szuper, de ez nyilván iszonyú fárasztó neki, hogy nem tud mellette mást csinálni. Most lehetne mondani, hogy de egész eddig meg én voltam vele, de az tényleg teljesen más, mert rám nem tapad, főzök, olvasok, hesszelek mellette, legutóbb Viddel videochateltünk, és azt is egész jól lehetett. Szóval hogy lehozzam az apjáról, leülök vele játszani, mesét olvasni neki, de valamikor simán otthagy, mert hogy apa. Kíváncsi vagyok, enyhül-e ez ebben a pár hétben.
Jaj, és azt még hadd mondjam el, hogy fekvésnél eltolta magától a cumisüveget, rámutatott a cumira, majd az ágyára, és közben azt integette, hogy pápá. Aztán egy hang nélkül elaludt, beszarás ez a gyerek.
Ezt mondtátok