Igyekszem elvárások nélkül kezelni ezt az anyaság dolgot, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek elképzeléseim. Nyilván meg fog mosolyogni mindenki, akinek már van gyereke, de azért leírom, hogy aztán én is hisztérikus kacajjal olvashassam vissza néhány hónap múlva.

Szóval a szüléssel kapcsolatosan csak annyi elképzelésem van, hogy itthon vagyok, elkezdődnek a fájások, bevisz a férjem, fájni fog, de kapunk a végén egy pici babát. Kicsit kiábrándító lenne, ha ebből az lenne, hogy a doki berendel és elindítja, de hát csak elindul  magától, légyszi légyszi.

Aztán olyanokra gondoltam még, hogy itthon vagyunk, és még nagyon pici, alszik, én meg olvasgatok, kitolom az erkélyre levegőzni, addig horgolok, vagy csak alszom. Az első hetek után kiviszem a közös udvar pici füves részére, pléden heverészünk az árnyékos fák alatt. Barátnőim meglátogatnak, vagy a közelben találkozunk és beülünk valahova, jegeskávét iszogatunk, a gyerek boldogan szuszog a babakocsiban (és nem üvölt vagy ilyesmi). Napközben elsétálok vele a férjem munkahelyére, együtt ebédelünk, vagy csak kiugrik pár percre, eszünk egy fagyit, aztán hazatolom a gyereket. Este együtt vagyunk, vacsora után férjem fürdet, aztán fektetés, mi pedig még megnézünk egy sorozatot.

A történetben mindenki mosolyog, alszik, süt a nap, tudom, hahaha.