Az év legparább napja kitüntetést pedig a szerda délután kapja (bár lehet, hogy ez elhamarkodott kijelentés, elvégre még csak július van), mivel délután 4-kor láttam, hogy mindjárt ideér a vihar, hát akkor menjünk haza előtte gyorsan munkából. Nem sikerült.
Már a keletinél éreztem, hogy gáz lesz, feltámadt a szél, szememben és számban por, de végre jön a 24-es, semmi baj, villamoson vagyunk, nagy baj nem lehet már. Megyünk néhány megállót, áramszünet, kialszanak a lámpák, lecsap a vihar, egy fa lombja leszakad és ráesik egy piros lámpánál álló autóra. Visszajön az áram, indulunk tovább, az Elnök utca előtt megint állunk, járhatatlanok a sínek. Az eső eláll, leszállok, telibe találnak vízzel az elhaladó autósok, tanácstalankodom, gyalogoljak haza? Aztán elcsípek egy taxit, az eső újra rákezd, tengelyig állunk a vízben, dugó. Leszakadt villamosvezeték lóg be az úttest fölé, azt kerülgetjük. Hazaérek, az utca folyóvá változott, az úttest és járda megkülönböztethetetlen egymástól, vádliig gázolok a vízben. Pont bezárom magam mögött az ajtót, mikor ismét rákezd a szél és kettétör egy kicsit fát az utcában.
Másfél óra alatt tettem meg az amúgy bő félórás utat, nem volt jó. Ha legközelebb vihart mondanak, akkor inkább ki sem kelek az ágyból.
Ezt mondtátok