El bírnám viselni, ha ilyen lenne a tél. Hó csak a hegyekben essen, hogy lehessen síelni, de a városokban maradjon csak a szikrázó napsütés. Nem zavar a hideg, felöltözöm én, csak az ég ne legyen szürke.
Örömöm tárgyáról készítettem egy művészi képet is:
Múlt hét végül pihenéssel telt, sokat voltam otthon, bár ez így nem igaz, szóval többet voltam otthon. Csütörtökön lemondtam a táncot, mert az taknyosan nem nagy élmény, és elmentem a kollégám búcsúsörére. Illendőségből megittam egy forralt bort, maradtam háromnegyed órát, tüsszögtem, kifújtam az orrom, és mindenki megértő volt, hogy nem maradok tovább. Így aztán vidáman szaladhattam igazi barátaim sörözésére, ahol pesze sokkal jobban nem voltam, és sokkal tovább nem maradtam, de legalább őszinte volt a mosolyom.
Péntek este pedig kipróbáltam, milyen is a szauna-show, meg a felöntések, és hát halál meg pusztulás, de közben meg jó is volt, szóval jó. Hétvégét Veszprémben töltöttem, sütött a nap, a zseniális UnLunDunt olvastam, és az Anyukámtól kapott, plédanyagból varrt poncsót hordtam. Három réteg ruha fölött. Mert ennyire fázom 21,5 °C-ban. Két év munkája ment tönkre pikk-pakk, két évig szoktattam magam vissza normál hőmérsékletre négy év panel után, de a jelenlegi albérletben meg lehet gyulladni. A tulaj azt mondta, hogy ne tekergessük a radiátort, mert lehet, hogy nem tudjuk újra kinyitni, a KK-ban pedig amúgy is benne van a fűtés, úgyhogy ki bánja. Süt a nap, amitől eleve melegebb van, és volt már olyan éjszaka, hogy fel kellett kelnem ablakot nyitni, mert nem bírtam visszaaludni.
Nem elég, hogy hatalmas pazarlás, de ez nem állapot, hogy ennyire fázzak, mikor hazamegyek, ez nevetséges. Így most egy életem, egy halálom, de elzártam a radiátorokat. Mert én így lázadok.
Ezt mondtátok