Még nem tudom eldönteni, zavar-e, hogy április végéig be vannak táblázva a hétvégéim, próba, fellépés, hazaút, de gondolom majd egyszer sok lesz, lemondok mindent, hogy aztán elkezdjem magam unni, és programokat szervezni.
Közben persze meg szeretem, februárban voltam másodszor is síelni, néztük völgyben felkúszó, mindent beborító ködöt (ami aztán 20 perc múlva eltűnt), estem sokat (kuss, én így állok meg), és szenvedtem izomláztól három napig.
Aztán volt nyugis hétvégém is, sorozatnézés, fejdíszkészítés. És próbálom úgy rendezni az életem, hogy ne csak hétvégén történjenek jó dolgok, hanem hétköznap is legyen valami, aminek örülhetek, tánc, fürdőzés, mozi, de közben aludjak is eleget, szóval nem mindig jön össze minden egyszerre.
Közben pedig arra koncentrálok, hogy túléljem az utolsó napokat a cégnél*, hogy ne idegesítsem fel magam, mert az már nem az én problémám. Tervezgetem, milyen lesz egy másik helyen, nem vonathoz kötve, 35-40 perc alatt beérni a mostani 70 perc helyett. Bár hiú remény azt gondolni, hogy napi egy óra felszabaduló idő megváltoztatná az életemet, de hát ki tudja.
(És nyilván ott motoszkál az is, hogy mi van, ha sokkal rosszabb lesz, mint ami most van, de akkor max így jártam, és keresek másikat)
*A cégnél persze most hirtelen meg tudják oldani, hogy legyen majd plusz ember, emiatt persze kicseszettül ideges vagyok, mert ha ezt pár hónapja történik, akkor még mindig ott dolgoznék, de nyilván felesleges is ezen tűnődni, mert ha nem mondok fel, akkor meg senki nem veszi komolyan, hogy tényleg nagy a gáz.
Ezt mondtátok