Rettenetes könyvek sorozatunk folytatódik, Lakatos Levente után jöjjön ismét Fejős Éva. Már hónapokkal ezelőtt elolvastam, de mindig halogattam az ismertetőt. Mivel még mindig látom a reklámját a metrón, ezért talán még nem késtem el vele, bár aztán lehet, hogy so 2011 nyáreleje vagyok, és már rég a Love Clubbal kéne foglalkoznom.
A történetre nem tudom, mennyire érdemes szót vesztegetni, eléggé rossz, de nem extrémen, vagy csak már nekem fáj kevésbé. A Hotel Balis "tizenhét évig azt hittük egy barátunkról, hogy halott, és sosem került szóba, soha nem derült ki, hogy él, méghozzá jelenleg egy régi barátnőnk férje" sztorihoz képest például határozottan kevésbé fos.
Szóval van egy kómából felébredt, amnéziás főszereplő, aki modell volt, meg egy pékségben dolgozó elvált férfi, aztán a híres, gyerekre vágyó, de szülni nem akaró nő, ők a főszereplők, de igazából teljesen jellegtelenek, azonosulni képtelenség velük. Az amnéziás vissza akarja kapni az emlékeit, kideríti balesetének körülményeit satöbbi.
Már a Hotel Balinál is említettem, és ez most sem változott: amikor több szálon fut a történet, akkor többször is előfordul, hogy az egyik szálon már elmeséli az olvasónak, mi a nagy rejtély, de a másik szálon nyomozó szereplő még csak most kezd rájönni. (Az, hogy a hihetetlen fordulatok már a történet elején sejthetők, az már egy másik kérdés.) Szóval ha a könyv vége felé kiderül az egyik nő gondolatai közül, hogy modelleket adott el prostinak Olaszországban, és a főszereplő jajj csak vissza ne nyerje az emlékeit, mert akkor bajban lesz, akkor két oldal múlva nem tudok azon izgulni a főhőssel együtt, hogy vajon mi történt Olaszországban.
Mondat szinten már annyira nem fáj a regény, de így is van min felvonyítani. Továbbra is jellemző a hárompont túlzott használata (oldalanként öt), az iszonyúan modoros, rosszabb esetben teljesen rossz asszociációkat keltő leírások.
És akkor idézetek.
Almás pitét is vitt magával, az öreg egy szót sem szólt, amikor látta, hogy egy tálcára felpakol hatot a friss, forró, fahéjas-almás pitéből, a puha almadarabkák duzzadtan kínálták magukat, kitüremkedve a tésztarács alól.
Bocsánat, de nekem a duzzadtan kitüremkedő dolgokról nem az almáspite jut eszembe.
A régi idők... Hát igen. Könnyen jött, könnyen ment a pénz. Akár az álmaik. Marcsival nagy álmokat dédelgettek. Nem volt egyebük, csak az álmaik, meg az a kis pesti lakás, amit Zsombor örökölt a nagyszülei halála után. Innen indultak tizennégy évvel ezelőtt, de még megvoltak az álmok, ott volt a friss diploma a kezükben, és a lakás az Izabella utcában.
Álmuk, álmukat, álmok, ez tényleg egy bekezdésben van, ezen kívül pedig tegye fel a kezét, aki kevésnek érezne friss diplomásként egy lakást.
Zsombor arra ébredt, hogy puha női test simul hozzá hátulról, és a test tulajdonosa a lapockájába szuszog.
Test tulajdonosa, nyrghhrggh.
Akkor sem beszéltem angolul, de, tudod, van egyfajta nyelv, ami a lelkedből jön, és amit minden nő megért, akinek a gyerek körül forognak a gondolatai. Fogalmam sincs, hogy szavakban mit mondtunk, de kettesben végigdumáltuk az estét, sírtunk és nevettünk, és pontosan megértettük egymást.
Én főleg sírtam.
- Nem a betörőktől félek.
- Akkor kitől?
- Azt hiszem... talán magamtól. A múltamtól - felelte, aztán elhallgatott.
TADAAAAAAAAM!
A végére hagytam a legjobbat. Amikor a pasimmal a regényírásról beszélgetünk, sokszor szóba kerül, mennyire nehéz úgy átadni információt az olvasónak, hogy azt ne told túl direkten az arcába. Fejős Éva nem izgatta magát ezen.
Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de tekintetében Teri a döbbenet mellett más is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Vagy haragot? Ez a sármos fickó, aki egy súlyos betegség tudatában, néhány évvel korábban, a megismerkedésükkor olyan könnyen vette az akadályokat - mert biztos volt benne, hogy meg fog halni -, és aki, miután kiderült, hogy nincs komoly baja, csak egy csomó a hangszalagján, már nem merevedett vissza a régi élete görcseibe, most új arcát mutatta.
Egy mondatban összefoglalta. Problem?
(te jó ég, most jöttem rá, hogy a Barbibébiről egy éve, a Hotel Baliról meg kettő éve írtam, pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy egy éven belül volt mindkettő)
Ezt mondtátok