Mégiscsak meg kellett volna toldanom a szabadságomat még pár nappal, csak éppen még Dánia előtt (najó, meg utána is), szóval két hét az pompás lenne, de csak egy hét jutott. A szabi első napjának éjszakáján azt álmodtam, hogy a főnököm és a kollégám egyszerre jelentik be, hogy mindketten szabadságra mennek három napra, én pedig veszekszem velük, hogy ezt mégis hogy gondolták. Ezen kívül két napig félálomban mászkáltam városnézés közben, rá kellett volna pihennem a nyaralásra előtte.
Szóval kellett három nap, hogy ne irodai dolgokkal álmodjak, de ma már beléptem a céges e-mailemre, hogy összerendezzem a 448 olvasatlan levelemet, ne ezzel menjen ez a holnap délelőtt. Meg valahogyan összehoztam azt is, hogy a gépem wireless is hajlandó legyen kapcsolódni a céges cuccokhoz, ne csak LAN-nal, mert teraszon akarok dolgozni, nem pedig a legbelső legsötétebb szobában.
Kézhez kaptam az új telefonomat is, Xperia Mini Pro, zseniális, most már azzal is lóghatok a neten. Nem mintha a vonatutakat nem tudtam volna eddig mivel kitölteni, de így pláne elfoglalom magam. Az viszont meglepett, hogy az egész telefonhoz egy A4-es oldalnyi használati utasítás van, aztán kész, kellett kb két óra hozzá, hogy kiigazodjak rajta.
És nyilván felmondott még egy kedvenc kollégám, kezdek kétségbeesni, mert ő a harmadik, akit tényleg nagyon szerettem, és most elmegy, és az új emberek mind lányok, nem mintha bajom lenne velük, de a férfiakkal mindig jobban ment az ökörködés, és most le vagyok sújtva. Meg ilyenkor az is eszembe jut, hogy vajon én vagyok-e a hülye, amiért ott vagyok még mindig, mit tudhatnak a többiek, amit én nem, amiért ennyien elmennek a cégtől. Lassan tényleg nem lesz ki miatt érdemes bemenni, meg együtt menni ebédelni.
És akkor most még van egy napom a hetek óta tologatott dolgaim befejezésére.
Ezt mondtátok